Ezernél is több településőrt foglalkoztatnak a jövőben
Sikerrel járt a településőri program: eddig az önkormányzatok több mint ezer településőr foglalkoztatásához nyújtottak be pályázatot - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a kormány tízpontos közbiztonsági csomagjának eddigi eredményeit ismertetve.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter az első két hónap adatai alapján elmondta, mintegy 600 szerződést már meg is kötöttek a kistelepüléseken, mert főleg ők pályáztak. Előrevetítette: rövid időn belül ezernél is több olyan egyenruhás hatósági ember lesz, akik a rendőrséggel, a polgárőrséggel együttműködve, az önkormányzat irányításával a helyi közrend, közbiztonság fenntartásában és megerősítésében vesz részt.
Az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője emlékeztetett: a kormány azt ígérte, hogy rendet teremt és rendet tart. Hozzátette: a települési programmal, ezzel az ezer egyenruhás munkájával is biztonságosabb lesz Magyarország. A legtöbb pályázatot, összesen 116 településőr foglalkoztatására Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nyújtották be, a legkevesebbet, 15-öt pedig Tolna megyében.
Az intézkedéscsomag többi elemével kapcsolatban a miniszter felsorolta: benyújtották a szerződéses rendőrök foglalkoztatását lehetővé tevő törvénymódosítást és reményét fejezte ki, az ellenzék - amely többször hangoztatta, hogy elkötelezett a közbiztonság tekintetében - támogatni fogja azt.
Szintén a csomag elemeként említette, hogy átalakították a rendészeti szakképzést és növelték, illetve növelik a tanulók létszámát.
Benyújtották a szabálysértési törvény módosítását is annak érdekében, hogy - mint a miniszter fogalmazott - a vagyon elleni szabálysértések esetén hathatósabb védelmet nyújtsanak a polgároknak és nagyobb elégtételt a károk megtérítésére a sértetteknek. Draskovics Tibor felidézte: egy korábbi döntés értelmében jövő januártól létrejön a szabálysértési nyilvántartás rendszere.
A településőrség mellett a polgárőrség a rendőrség legfőbb szövetségese - vezette fel a miniszter a csomag következő elemét, amely alapján megháromszorozódik a polgárőröknek adandó támogatás. Ez jövőre 750 millió forintot jelent, továbbá 132 gépkocsit is juttattak nekik.
A miniszter ismertetése szerint folyik az előkészítése annak is, hogy a rendőrség egy új szolgáltatással álljon az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek rendelkezésére: szóróanyagokkal, tanácsadással, testre szabott és a helyi viszonyokhoz igazított információkkal kívánják segíteni, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?