kapubanner for mobile

Ezerötszáz embert rúg ki a Bayer

Ezerötszázzal csökkenti dolgozói számát a Bayer német gyógyszer- és vegyipari társaság műanyagrészlege - ez nagyjából a teljes munkaerő tíz százalékának felel meg.

A megszűnő munkahelyek közül 400-500 Németországban van - mondta el Werner Wenning elnök az AFP-nek. Az igazgatótanács elnöke azt is elmondta, hogy a leépítés zöme 2008-as és 2009-es munkaerő-ingadozásokon keresztül valósul meg, például úgy, hogy a nyugdíjba vonuló munkatársak helyére nem vesznek fel újabb embereket.

A műanyagrészleg átstrukturálásától a cég mintegy háromszázmillió euró évenkénti megtakarítást vár 2009 végéig.

A gyógyszeripari cég korábban már több ezer fő elbocsátásáról adott hírt ez év folyamán. A Schering megvásárlása például 6100 dolgozó munkájába került, mert meg kellett szüntetni a felesleges párhuzamosságokat.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek