Ezrekkel nő az alkalmazottak száma az Alstomnál

A Magyarországon a metró és a MÁV beruházásaihoz is pályázó francia Alstom nagyvállalat illetékese közölte, több ezer új alkalmazott részére kínálnak munkát, részint a javuló vállalati eredményeknek köszönhetően. hirdetés A felvételek tavaly tavasz óta folynak, idén tavaszig mintegy 6 ezer állást teremtettek világszerte. A vállalat egyik jelentős részlegénél, a járműiparinál a rendelések állománya mintegy 2-3 évre elengedő munkát biztosít. "A felvételek dacára sem érjük el azonban az év végén a korábbi létszámot" - közölték az Alstomnál. A vállalat nehezebb évei alatt 105 ezres létszámát 60 ezerre csökkentette. Emellett jelentős munkaerő-átcsoportosítást hajtott végre, s így az állások egy része Kínába, Indiába, illetve Lengyelországba került át. Újra nyereséges az Alstom A napokban hozta nyilvánosságra az Alstom, hogy újra nyereséget tudott realizálni a márciussal végződött pénzügyi évében. A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező, mozdonyokat, vonatokat, hajókat, gázturbinákat gyártó vállalat vezetői szerint a cég új növekedési pályára állt. A csoport adózott eredménye 178 millió euró lett 2005-ben, egy évvel korábban viszont még 628 millió euró volt a vesztesége. Az üzemi eredmény 58 százalékkal, 746 millió euróra nőtt, ez azonban alatta marad az elemzők 752 milliós várakozásának. A megrendelések száma 4 százalékkal, 26,94 milliárd euróra emelkedett. A cég árbevétele is 4 százalékkal nőtt a márciusban lezárult évben s 13,4 milliárd eurót tett ki. MTI/Menedzsment Fórum Kapcsolódó anyagok: Veszteségről nyereségre váltott az Alstom Orosz vagy francia metrók jöhetnek Budapestre Megszerezte az Alstom ötödét a Bouygues 45 millió euróért ad el metrókat Sao Paolo-nak az ALSTOM Mától két napig sztrájkolnak Ferihegyen A múlt szerdai, pénteki és szombati sztrájk után minden eddiginél hosszabb, kétnapos munkabeszüntetést hirdetett Ferihegyen a földi kiszolgálást végző Celebi Kft.-nél az LDFSZ. Emiatt a repülőtéren ismét számítani kell késésekre. Az kérdéses, hogy járattörlésekre sor kerül-e. . Logisztika Indul a budapesti káosz hadművelet Csütörtöktől lezárják a Kálvin tér Vámház körút felé vezető oldalát. A villamospótló egyelőre még átjut a téren, ám augusztus végére a BKV is ki lesz tiltva. Mfor.hu háttér. Innováció Űrnagyhatalom lehet Magyarország Úgy tűnik, mégis lesz valami a magyar Szilícium-völgyből: szerdán a high-tech űripar magyarországi képviselői jelentkeztek be. Mfor.hu tudósítás. . Nabucco és Kék Áramlat után jön a PEOP? Megtévesztő légfrissítőreklámok miatt büntetett a GVH Escada: újabb luxusmárka a fővárosban Nabucco: felfüggesztették a tárgyalásokat a Gaz de France-szal 5,6 millió poggyász tűnt el tavaly Európában Hirdetésben nyugtatják a vevőket a gyilkos állateledel miatt Egymillárd üveg skót whiskyt gurítottunk le tavaly Rászoktak a románok a fapadosokra Kisállatvizsgáló-rendszer kapta az innovációs nagydíjat Nyolc új kutat nyit a Mol Romániában mfor.hu kereső Napi galéria A pekingi olimpia stadionjainak látványtervei Korábbi galériák Olvasta már? A biomassza, a biogáz és a bioüzemanyag a közeljövőben hangsúlyosabb szerephez juthat. Mfor.hu tudósítás. ÜZLETI HÍREK 12:41 Megtévesztő légfrissítőreklámok miatt büntetett a GVH 12:31 Mától két napig sztrájkolnak Ferihegyen 12:21 Sportos és környezettudatos dolgozókat farag a Wal-Mart 11:56 1,7 millió vendégéjszakát töltöttünk a szállodákban 11:21 Nabucco: felfüggesztették a tárgyalásokat a Gaz de France-szal 11:01 Vörös aszfalton száguldanak Amerikában 10:52 A zloty húzza a forint árfolyamát 10:36 Hirdetésben nyugtatják a vevőket a gyilkos állateledel miatt hirdetés Mfor.hu TOP 10 hír Esélyt kaphatnak a 45 év feletti munkanélküliek Hétfőtől lebukhatnak az egészségügy potyautasai A rokkantak negyede valójában munkaképes Fizetés a weben: kőkorszaki módszerek Magyarországon A magyaroknak nem kell tangás szóvivő Milliónyi fehérnemű Egy középkori vita - és annak rendezése Fenevaddá változtatná a kormány az APEH-ot Április közepéig vallhatnak az APEH-nak a potyautasok Űrnagyhatalom lehet Magyarország SZAVAZÁS Ön szerint Molnár Lajos távozásával félbemarad-e az egészségügy megkezdett átalakítása? Igen Nem, de lelassul Nem hirdetés

A felvételek tavaly tavasz óta folynak, idén tavaszig mintegy 6 ezer állást teremtettek világszerte. A vállalat egyik jelentős részlegénél, a járműiparinál a rendelések állománya mintegy 2-3 évre elengedő munkát biztosít.

"A felvételek dacára sem érjük el azonban az év végén a korábbi létszámot" - közölték az Alstomnál. A vállalat nehezebb évei alatt 105 ezres létszámát 60 ezerre csökkentette. Emellett jelentős munkaerő-átcsoportosítást hajtott végre, s így az állások egy része Kínába, Indiába, illetve Lengyelországba került át.

Újra nyereséges az Alstom

A napokban hozta nyilvánosságra az Alstom, hogy újra nyereséget tudott realizálni a márciussal végződött pénzügyi évében. A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező, mozdonyokat, vonatokat, hajókat, gázturbinákat gyártó vállalat vezetői szerint a cég új növekedési pályára állt.

A csoport adózott eredménye 178 millió euró lett 2005-ben, egy évvel korábban viszont még 628 millió euró volt a vesztesége. Az üzemi eredmény 58 százalékkal, 746 millió euróra nőtt, ez azonban alatta marad az elemzők 752 milliós várakozásának. A megrendelések száma 4 százalékkal, 26,94 milliárd euróra emelkedett. A cég árbevétele is 4 százalékkal nőtt a márciusban lezárult évben s 13,4 milliárd eurót tett ki.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk

A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman

A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek