Ezreknek jelenthet munkahelyet a Huawei beruházása hazánkban
Európai logisztikai központ létrehozását és gyártókapacitásának növelését tervezi az idén Magyarországon a Huawei kínai távközlési vállalat - jelentette be William Chen, a cég európai ellátó központjának igazgatója szerdán Pécsen.
William Chen beszámolt arról, hogy a logisztikai központ tervezésével párhuzamosan megkezdik a gyártókapacitás növelését, amellyel a magyarországi termelésből származó bevétel a 2009-es 300 millió, a 2010-es 600 millió és az idei 1,2 milliárd bevétel után jövőre várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt. Az elsősorban indirekt alkalmazottak száma pedig a mostani ezerről 3 ezerre nő.
A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol mára európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Huawei a jövő hónaptól Pécsről kívánja megoldani nyugat-afrikai partnerei ellátását.
William Chen utalt rá: a világszinten 110 ezer alkalmazottat foglalkoztat Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8 milliárd, 2010-ben 28 milliárd dollár bevételt ért el, idei terve pedig 31 milliárd. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé. A Huawei Kínában és Magyarországon globális ellátó központot, Brazíliában, Mexikóban, Indiában, valamint Dubaiban regionális ellátó központot tart fenn.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta, hogy a Huawei gyártókapacitásra vonatkozó döntése nagy lépést jelent a város gazdaságának fejlődése szempontjából, hiszen Pécsen 10 éve nem volt komolyabb munkahelyteremtő program. Úgy vélte: a cég fejlesztéseinek köszönhetően ezres nagyságrendű lesz a munkahelyek számának bővülése a baranyai megyeszékhelyen.
Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője az MTI érdeklődésére reményét fejezte ki, hogy a kínai vállalat Pécset választja európai logisztikai központjának helyszínéül is. Úgy vélte, ez további munkahelyeket teremtene, beszállítóknak adna munkát és egyfajta lehetőséget nyújtana a pogányi repülőtér hasznosításában is.
A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátó központja.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a közelmúltban, Kínában tett körútja során tárgyalt a Huawei vezetőjével a magyarországi gyártási kapacitás jelentős bővítéséről, amelyről a miniszter akkor azt mondta, a folyamat munkahelyek ezreinek megteremtését jelentheti.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 2 napja
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 3 napja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 4 napja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 4 napja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hete
- Így gyorsítják fel a nagyvállalatok a coworking terjeszkedését 2 hete
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hete
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 2 hete
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 2 hete
- Botrány Malajziában: egy miniszter szerint a munkahelyi stressz meleggé tesz 3 hete
- Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben