kapubanner for mobile

Ezt várják a munkaadók az új kormánytól

A munkaadói szervezetek az eddigi gazdaságpolitika folytatását, aktív beruházás-politikát és a valódi társadalmi párbeszéd megteremtését várják az új kormánytól.

Az országos listákra leadott szavazatok 94,32 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok közül a Fidesz-KDNP kapta a szavazatok 44,41 százalékát, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 25,67 százalékát, a JOBBIK 20,65 százalékot, míg az LMP 5,20 százalékot a vasárnapi országgyűlési választáson.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Magyarország kormányzása minden bizonnyal stabil lesz, szavai szerint látni lehet azt a folyamatos erőt, amely a kormányzást biztosítja.

A kamara elnöke azt várja, hogy a gazdaság körüli struktúra átalakítása, a korábbi gazdaságpolitikai hibák kijavítása folyamatosan megtörténjen. Erre most garanciát lát a kamara elnöke, és úgy gondolja, hogy a kormánytöbbség a korábbi gazdaságpolitika folytatásának egyértelmű biztosítéka.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára kifejtette, hogy szövetségük aktív beruházás-politikát vár az új kormánytól, hiszen korszerű, versenyképességet javító új beruházások nélkül nem lesz jelentős hozzáadott értéket képviselő magas foglalkoztatottság.

A VOSZ főtitkára hozzátette: az ország versenyképessége javulásának feltétele az aktív beruházás-politika mellett a foglalkoztatottság bővülése, a gazdasági jog, valamint a fizetőeszköz stabilitásának megteremtése, az intézményesített társadalmi párbeszéd biztosítása.

A szövetség szerint a közfoglalkoztatás szociális szempontból egy bizonyos határig nem hátrányos, de az elmúlt időszakban aránytévesztés volt, az új munkahelyek nagyobb része a közfoglalkoztatásban jött létre. A VOSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy régóta szorgalmazzák beszállítói programok indítását kormányzati közreműködéssel, hiszen a jelenlegi tőkeszegény kkv-szektor nehezen tud csatlakozni a modernebb technológiával jelen lévő multinacionális vállalatokhoz.

A VOSZ abban érdekelt, hogy a gazdaságpolitika sikeres legyen, és ha a kormányzati ciklus első felében megvalósul a versenyszférából származó valós gazdasági növekedés, akkor véleménye szerint el lehet gondolkodni a ciklus második felében a mostani nyomott nettó jövedelmi szint változtatásán.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke elmondta, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések folytatására számítanak, és arra, hogy megvalósul a vállalkozásokat is érintő rezsicsökkentés.

Az iparosok bíznak abban, hogy a kormány intézkedései révén a szolgáltatást végző kisvállalkozások belső piaca élénkülni fog - tette hozzá Németh László, aki szeretné, ha a kormány a mikro cégeket is bevonná a társadalmi párbeszédbe, az érdekegyeztetésbe az érdekképviseleten keresztül.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető alelnöke szerint a kormány lerakta az elmúlt négy évben a társadalmi, gazdasági átalakítás alapjait, és most olyan megoldások következnek, amelyek a versenyképességet, a gazdasági növekedést, a társadalmi jólétet fogja segíteni.

Vadász György szerint a gazdasági növekedés érzékelhető lesz, amit a kis- és középvállalkozásoknál valóban érzékelhető foglalkoztatás bővüléssel jár, és azt szeretné, ha az MNB növekedési hitelprogramja eljutna a mikrovállalkozásokhoz is, és ehhez a garancia intézményrendszere is megteremtődik.

Az iparszövetség vezetője kiemelte: örülnek annak, hogy az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja a kormány, és ezen belül a kkv-szektorra, a foglalkoztatás bővítésére 32 százalék jut. Szeretnék, hogy minél előbb megjelenjenek a 2014-2020-as uniós időszak pályázati kiírásai.

A Magyar Iparszövetség ügyvezető alelnöke azt is várja, hogy az érdekképviseleti pozíció javulni fog, és a jogszabályokat is szélesebb körű egyeztetés előzi meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek