kapubanner for mobile

Fejlesztési bázist hoz létre Miskolcon a ZF

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az úgynevezett Miskolc Pólus Program keretében a német ZF Friedrichschafen AG új, kutatási és fejlesztési bázis létrehozását tervezi az északkelet-magyarországi régió központjában - tudta meg a Napi Gazdaság.

Beruházások

Szerdán kiderülhet a Kormányzati Negyed helyszíne
Barlangfürdő készül a volt Kőbányai Sörgyár-telepen
Leépít Dániában a hazánkban beruházó Coloplast
További cikkek
A tervek szerint a Miskolci Egyetem tudásbázisára építkezve még az év vége előtt megkezdheti munkáját a fejlesztő- és tesztmérnöki csapat az új telephelyen. A cég tervei között a fejlesztőközponton kívül miskolci gyártóbázis kialakítása is szerepel, amit beszállítóinak megjelenése is követ, és amely középtávon mintegy 300 embernek ad munkát - a kutatóközponttal és a gyártóbázissal kapcsolatos részletekről azonban többet nem kívántak elárulni a felek - olvasható a Napi Gazdaságban.

A német vállalat tíz éve alapította magyar leánycégét, és vásárolta meg a Csepel Autó egri sebességváltógyárát, amelynek fő profilja a mechanikus sebességváltók szerelése, valamint sebességváltó-alkatrészek gyártása haszongépjárművekhez és az utóbbi években személyautókhoz is. Az Egerben működő két ZF-es vállalkozás - a ZF Lenksysteme Hungária Kft. személy- és teherautókba készülő kormányművek szerelésével és az ugyancsak e szektor számára szánt pótalkatrészgyártással foglalkozik - jelenleg mintegy ezer embernek ad munkát. Ám a 2004-ben megkezdett nagyberuházásnak köszönhetően az évtized végén már 1400-an dolgozhatnak itt - számol be a Napi Gazdaság.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek