kapubanner for mobile

Félezer munkahelyet teremt a Gedia Tatán

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Újabb autóipari befektetés történt Magyarországon. A tatai üzemét bővíti a német tulajdonú Gedia. Pénteken egy négyezer hatméteres csarnokot adtak át.

A német tulajdonú Gedia tatai beruházása második üteméhez érkezett, a 2007 őszére elkészült négyezer négyzetméteres csarnok után idén egy újabb, másfélszer akkora létesítménnyel bővül az autóipari üzem. A vállalat ebből az alkalomból ünnepélyes beruházás bemutatót tartott tatai telephelyén pénteken.

A továbbiakban újabb ütemekkel folytatódó és 2010-ben befejeződő beruházás összértéke meghaladja a 6 milliárd forintot. A jelenlegi száz fős foglalkoztatotti létszámhoz képest a gyár teljes kiépítése idejére mintegy félezer dolgozónak adnak majd munkát. A tatai üzemben a munkatársak fejlett hegesztéstechnológiával dolgoznak a teljesen automatizált robotcellákon. A későbbiekben a legmodernebb préstechnológia is telepítésre kerül.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium egyedi kormánydöntés alapján nyújtott fejlesztési támogatásban részesíti a céget, az erről szóló szerződést a beruházás bemutatásának napján írták alá. Molnár Csaba a tárca államtitkára elmondta, hogy a több mint 600 magyarországi autóipari vállalkozás 110 ezer munkavállalót foglalkoztat, akiknek közel 5 százaléka magasan képzett, többdiplomás, nyelveket beszélő szakember. A szektor részben ezért a termelés mellett egyre inkább szól az innovációról, a kutatás-fejlesztésről is.

Egy erős ágazat gazdagodott tehát egy újabb jelentős szereplővel, amikor a Gedia a tatai megtelepedés mellett döntött. A Gedia csoport préselt és hegesztett biztonsági és ütközésvédelmi karosszériaelemeket fejleszt és gyárt az autóipar számára. A társaság karosszériaelemeket (alváz, felső váz részek, biztonsági elemek, mechanikai összeszerelések, csuklópánt rendszerek) állít elő, fő vásárlói: Ford csoport, GM csoport, VW csoport, BMW csoport, Volvo, Suzuki, Porsche, Renault, Karmann, Fiat és Scania.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek