Felfüggesztenék az mt parlamenti tárgyalását az érdekvédők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNégy szakszervezet felfüggesztené az mt parlamenti tárgyalását, két másik közlekedési szakszervezet pedig népszavazást sürget a témában. Az érdekvédők kiemelták: ha megszavazza az Országgyűlés az új munka törvénykönyvét, az morálisan illegitim lesz, mert nem egyeztettek róla.
A négy érdekképviselet - a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete - Orbán Viktornak írt levelét hétfőn juttatták el az MTI-hez.
A szervezetek vezetői azt közölték, hogy a december 2-án a kormány és három szakszervezeti konföderáció között megkötött megállapodást csak "részmegállapodásnak" tekintik. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a dokumentumot aláíró Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek nem képviselik a magyar szakszervezetek összességét, sőt a szakszervezeti tagok felét sem.
Jelezték, a kormány kihagyta az érdekegyeztetésből az Autonóm Szakszervezetek Szövetségét, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát, ezt a mellőzést pedig sértőnek és igazságtalannak, továbbá a jogszabályi követelményekkel ellentétesnek találják.
Mint fogalmaztak, a megállapodás nem tekinthető a munkavállalókkal történt megfelelő érdekegyeztetést tartalmazó dokumentumnak. Közölték, a megállapodás nem alkalmas arra, "hogy a 3,5 millió magyar munkavállaló jövőjét meghatározó törvényjavaslat tárgyában az egyetértést elfogadhatóan kifejezze".
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), valamint a Mozdonyvezetők Szakszervezete nyílt levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnökhöz hétfőn, azt kérve, hogy írjon ki népszavazást az új munka törvénykönyvéről. Ebben azt kérdeznék: "Megerősíti-e Ön az új munka törvénykönyvéről szóló - az Országgyűlés által elfogadott - törvényt?"
Levelükben hangsúlyozták, hogy az új törvény több ponton rontja a munkavállalók jogait, és kiszolgáltatottá teszi az embereket. Mint írták, több mint hárommillió munkavállaló jövedelmi viszonyait befolyásolja a tervezet, de erről őket nem kérdezték meg, Schmitt Pálnak azonban módja van véleményt mondani erről. Kiemelték, hogy ha megszavazza az Országgyűlés az új munka törvénykönyvét, az morálisan illegitim lesz, mert nem egyeztettek róla. A levélben idézték Schmitt Pál elnökjelölti beszédét, amelyben azt mondta, tevékenysége középpontjába a magyar embert fogja állítani. A két szakszervezet azt kérte, ennek szellemében kezdeményezze és támogassa a törvénykönyvről szóló népszavazást. Az új munka törvénykönyvéről kedd délután szavaz az Országgyűlés.
Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az átadás után elmondta, az ősszel végeztettek egy országos reprezentatív felmérést, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 80 százaléka részt venne egy népszavazáson, amelyet a munka törvénykönyvével kapcsolatban írnának ki. Ennek a felmérésnek az eredményét átadták a Köztársasági Elnöki Hivatalnak.
A szervezetek vezetői azt közölték, hogy a december 2-án a kormány és három szakszervezeti konföderáció között megkötött megállapodást csak "részmegállapodásnak" tekintik. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a dokumentumot aláíró Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek nem képviselik a magyar szakszervezetek összességét, sőt a szakszervezeti tagok felét sem.
Jelezték, a kormány kihagyta az érdekegyeztetésből az Autonóm Szakszervezetek Szövetségét, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát, ezt a mellőzést pedig sértőnek és igazságtalannak, továbbá a jogszabályi követelményekkel ellentétesnek találják.
Mint fogalmaztak, a megállapodás nem tekinthető a munkavállalókkal történt megfelelő érdekegyeztetést tartalmazó dokumentumnak. Közölték, a megállapodás nem alkalmas arra, "hogy a 3,5 millió magyar munkavállaló jövőjét meghatározó törvényjavaslat tárgyában az egyetértést elfogadhatóan kifejezze".
Két közlekedési szakszervezet népszavazást szeretne
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), valamint a Mozdonyvezetők Szakszervezete nyílt levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnökhöz hétfőn, azt kérve, hogy írjon ki népszavazást az új munka törvénykönyvéről. Ebben azt kérdeznék: "Megerősíti-e Ön az új munka törvénykönyvéről szóló - az Országgyűlés által elfogadott - törvényt?"
Levelükben hangsúlyozták, hogy az új törvény több ponton rontja a munkavállalók jogait, és kiszolgáltatottá teszi az embereket. Mint írták, több mint hárommillió munkavállaló jövedelmi viszonyait befolyásolja a tervezet, de erről őket nem kérdezték meg, Schmi
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter december 2-án jelentette be, hogy a kormány megállapodást kötött az új munka törvénykönyvének a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részéről a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel. A miniszter közlése szerint mindazokkal egyeztettek, akik "elismerték egy új jogszabály létjogosultságát és szükségességét a mai magyar gazdaságban".
A szakszervezeti szövetségek részéről Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke azt mondta, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül választhattak. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke úgy vélte, a megállapodás biztosítja a szakszervezetek minimális működési feltételeit. Gaskó István, a Liga elnöke pedig azt emelte ki, hogy nehezebb lesz az érdekvédelem, de tovább él.
A szakszervezeti szövetségek részéről Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke azt mondta, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül választhattak. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke úgy vélte, a megállapodás biztosítja a szakszervezetek minimális működési feltételeit. Gaskó István, a Liga elnöke pedig azt emelte ki, hogy nehezebb lesz az érdekvédelem, de tovább él.
Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az átadás után elmondta, az ősszel végeztettek egy országos reprezentatív felmérést, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 80 százaléka részt venne egy népszavazáson, amelyet a munka törvénykönyvével kapcsolatban írnának ki. Ennek a felmérésnek az eredményét átadták a Köztársasági Elnöki Hivatalnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?