Felfüggesztették a vasutassztrájkot
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) 11 órától négy megye kivételével felfüggesztette a hétfőn nulla órakor folytatott sztrájkot - közölte Gelencsér László, a VDSZSZ vezető ügyvivője hétfőn az MTI-vel.
Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben a vasutasok folytatják a sztrájkot - mondta Gelencsér László. Hozzátette: ott a dolgozók "lendületben vannak", és kitartanak a munkabeszüntetés mellett a követelések teljesítéséért. A VDSZSZ közlése szerint a sztrájk valamennyi munkáltatónál határozatlan ideig tovább tart. A regionális gördítés következtében a fenti megyék Budapestre bevezető vonalain Budapest-Keleti és Budapest-Nyugati állomásokat is beleértve.
A MÁV a sztrájk felfüggesztését követően bejelentette, hogy a fenti területek kivételével a vasúttársaságok azon dolgoznak, hogy minél előbb helyreálljon a menetrend, s elinduljanak az InterCity és a távolsági gyorsvonatok is, valamint a nemzetközi járatok. Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy 13 órától várhatóan az InterCity és gyorsvonati vonatközlekedés is beindul.
A sajtófőnök elmondta: mivel sztrájkot csak részlegesen függesztették fel, ez rendkívüli módon bonyolítja és nehezíti a menetrend szerinti vasúti közlekedés helyreállítását. A kialakult helyzet miatt nem minden esetben lehet biztosítani a csatlakozást. A menetrend teljesen csak akkor állhat helyre, ha a VDSZSZ úgy dönt, hogy mindenütt befejezi az értelmetlen sztrájkot - tette hozzá a sajtófőnök.
A MÁV közölte az MTI-vel, hogy a vasúttársaság a munkabeszüntetés felfüggesztését annak tudja be, hogy kifulladni látszik a sztrájk, hiszen a MÁV Zrt. adatai szerint a forgalom területén az éjszakai műszakban 1683 vasutas közül 1648 fő dolgozott. A nappali műszak ennél is kedvezőbb: 2549 forgalomirányításban részt vevő munkatárs közül 2502 fő vette fel a munkát, így 98 százalékuk döntött a munka mellett. Hétfőn 0.00 órától 10.00 óráig az 1243 vonatból 808, a vonatok 65 százaléka közlekedett - áll a MÁV közleményében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?