Felgyorsítja a toborzást a Mercedes Kecskeméten
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. felgyorsítja a technikai hátterű szakemberek toborzását. A cég eddig több mint hetven magyar dolgozót vett fel különböző területekre - adja hírül az MTI alapján a Napi Gazdaság.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. információs rendezvényt tartott tanároknak, képző intézményeknek, munkaközvetítő cégeknek Kecskeméten azzal a céllal, hogy bemutassák a keresett technikai hátterű szakmákat, valamint a gazdasági társaság saját képzőintézményének működését.
Sztipichné Kozári Edina PR vezető elmondta: tavaly megteremtették a magyar dolgozók felvételének és képzésének alapjait. Azok a szakemberek, akiket az idén vesznek fel, fontos funkciót töltenek majd be a gyártásban részt vevő dolgozók képzésében és irányításában. Az MBMH dolgozóit a magyarországi alapképzés után a német gyárakban, valamint a kecskeméti képzőközpontban készítik fel a későbbi feladatokra.
A gyár összesen 2500 új munkahelyet teremt.
MTI/Napi Gazdaság
Sztipichné Kozári Edina PR vezető elmondta: tavaly megteremtették a magyar dolgozók felvételének és képzésének alapjait. Azok a szakemberek, akiket az idén vesznek fel, fontos funkciót töltenek majd be a gyártásban részt vevő dolgozók képzésében és irányításában. Az MBMH dolgozóit a magyarországi alapképzés után a német gyárakban, valamint a kecskeméti képzőközpontban készítik fel a későbbi feladatokra.
A gyár összesen 2500 új munkahelyet teremt.
MTI/Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?