Fellebez a Magyar Suzuki
A Magyar Suzuki Rt. a Tatabányai Munkaügyi Bíróság múlt héten hozott végzése ellen a mai napon fellebbezést nyújtott be.
A vállalat emlékeztet rá, hogy az elsőfokú bíróság elfogadta azon álláspontját, miszerint a LIGA szakszervezet köteles lett volna bejegyeztetni szervezeti egységét a bírósági nyilvántartásba, a bíróság ugyanezt az érvelést csak a tisztségviselőre nézve nem fogadta el.
A cég az elsőfokú bíróság végzésének előző részével egyetért, s egyben kérte a másodfokú bíróságot, hogy az egyesülési jogról szóló törvény rendelkezései alapján mondja ki: nemcsak a társadalmi szervezet minden szervezeti egységét, de minden tisztségviselőjét ugyancsak regisztráltatni kell a bírósági nyilvántartásban - áll a Suzuki sajtóközleményében.
A társaság továbbra is fenntartja azon álláspontját, miszerint csak az egyesülési jogról szóló törvény rendelkezései szerint szabályszerűen bejegyzett szervezeti egységeket és tisztségviselőket ismeri el.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?