Felmérés: az AI eddig nem befolyásolta jelentősen a munkaerőpiacot, de ez változhat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy év alatt 15 százalékkal csökkent azoknak a cégeknek az aránya, akik használják a mesterséges intelligenciát.
A mesterséges intelligencia egyre növekvő elterjedése a Federal Reserve New York-i körzetében működő vállalatoknál eddig nem okozott jelentős munkahelyvesztést, állította a regionális Fed-bank egy blogbejegyzésében – számolt be róla a Reuters.
„A vállalkozások jelentései szerint az elmúlt évben jelentősen nőtt az AI használata, de nagyon kevés cég számolt be AI-miatt történt létszámleépítésről” – írták a New York-i Fed közgazdászai a blogban. „A foglalkoztatottak esetében eredményeink azt mutatják, hogy az AI inkább átképzéshez vezet, mint munkahelyek megszűnéséhez, hasonlóan a tavalyi megállapításainkhoz”, és eddig a technológia nem utal „jelentős foglalkoztatáscsökkenésre”.
A blog megjegyezte, hogy a munkahelyekre gyakorolt eddigi mérsékelt hatás a jövőben nem feltétlenül marad fenn. „A jövőre nézve a vállalatok jelentősebb létszámleépítéseket és a munkaerő-felvétel visszafogását várják, miközben folytatják az AI integrálását működésükbe” – írták a New York-i Fed kutatói.
A Fed megállapította, hogy a szolgáltató cégek 40%-a használt mesterséges intelligenciát az elmúlt évben, szemben az egy évvel ezelőtti 25%-kal, míg ezeknek a cégeknek alig fele tervezi a technológia használatát a következő hat hónapban. A gyárüzemeltetők mesterséges intelligencia használata a válaszadók 26%-ára emelkedett az egy évvel ezelőtti 16%-ról, írja a blog, hozzátéve, hogy a gyártók harmada tervezi a mesterséges intelligencia használatát a következő hat hónapban.
Reuters
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?