Felmérés készült munkahelyi alkoholfogyasztásról
Egy francia vizsgálat kimutatta, hogy a köztes státuszban dolgozók (azaz se nem hatalommal bíró főnökök, se nem beosztottak) 23 százaléka rendszeresen alkoholt fogyaszt munkavégzés közben és ezek 8,3 százaléka nő - írja a HVG.
A több minisztérium bevonásával működő szakbizottság 200 ezer névtelen önkéntes alkoholfogyasztási szokásait vizsgálta 2013 óta. A fenti eredmény azt mutatja, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csak a fizikai munkások problémája az alkoholizmus, szinte minden munkavállalói kategóriában jelen van- írják.
A legnagyobb számban a hierarchia közepén állók fogyasztanak alkoholt munka közben például a gyorséttermi vezető, a boltvezető, a főnővér, a műhelyfőnök, a biztosítási ügynök sorolható ide. Ennek az egyik oka, hogy stresszes munkát végeznek: ők találkoznak személyesen az elégedetlen, vagy ideges vevőkkel, betegekkel.
A kutatásból az is kiderült, hogy a női főnökök 12 százaléka rendszeresen iszik. A középvezető férfi munkavállalókra, a rendszeres, mérsékelt ivás mellett a gyors lerészegedés is jellemző.
HVG

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?