Felmérés: a vállalatoknál dolgozók több mint fele felmondana, ha jövőre nem emelkednek a juttatásai
A szeptemberben elvégzett kutatás szerint a versenyszféra munkavállalóinak fele elégedetlen a fizetésével.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez - derült ki egy szeptember közepén elvégzett munkaerőpiaci kutatásból. A fizetésükkel elégedetlenek 28 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 34 százalék 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek. A fizetéssel való elégedettség nincs szoros összefüggésben azzal, hogy az illető kapott-e már év közben is béremelést, az elégedetlenek 44 százalékának ugyanis év közben is nőtt a fizetése.
A kutatás szerint az összes válaszadó 8 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is munkahelyet váltana, 30 százalékkal kedvezőbb állásajánlatért pedig már 68 százaléknyian hagynák ott jelenlegi állásukat. A válaszadók 62 százaléka számít arra, hogy romlik az anyagi biztonsága a következő hónapokban, 55 százalék azonban most sem érzi nehezebbnek a szakmájában történő elhelyezkedést, mint egy éve. A gazdasági realitások ugyanakkor megjelentek, egyre jobban érezhetőek kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban. Például az inflációt követő bérnövekedésnél a munkavállalók 67 százaléka már fontosabbnak tartja a munkahelyének biztonságát.
A válaszadók 58 százaléka jelezte, hogy ha jövőre nem emelkednek a juttatásai, akkor biztosan felmondana a munkahelyén. Az összes válaszadó 61 százaléka ugyanakkor megelégedne azzal, hogy 1-2 éves átmeneti időre az emelés egy részét nem anyagi juttatásként kapja, ha munkáltatója nehezebb helyzetben működik - derült ki a Trenkwalder 500 fős felméréséből.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?