kapubanner for mobile

Felszámolják a fűzfői papírgyárat

Jogerős felszámolási eljárás van érvényben november vége óta a fűzfői Papíripari Zrt.-vel szemben; a cég az utóbbi két évben mintegy 650 millió forintos veszteséget könyvelhetett el, az adóssága pedig meghaladja az 500 milliót - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.

Mészárovics Imre elmondta: a 2002-ben újra indított fűzfői papírgyár 2003-ban már biztos piaci pozíciókra tett szert, s a termelési kapacitásának pedig a 80 százalékát kötötték le a megrendelések. Mint mondta: 2004-et a "felfutás évének" tervezték, ezzel szemben az év közepétől komoly bajok kezdődtek. A vezérigazgató rámutatott: 2004. második felétől oly mértékben zuhantak a papírárak egész Európában, ami példa nélküli volt; az előző évihez képest legalább 30 százalékos volt az árcsökkenés. Hiába növekedett 25-30 százalékkal a termelés, az árbevételük nem emelkedett, sőt csökkent - tette hozzá a vezérigazgató.

Hangsúlyozta: komoly veszteséget jelentett számukra az is, hogy az uniós csatlakozásunkat követően a hazai cégeknek import esetén nem kellett azonnal megfizetniük a vámáfát - szemben a korábbi gyakorlattal -, hanem csak később, amikor már a termék belföldi értékesítését megkezdték. Mészárovics Imre szerint ennek az lett a következménye, hogy a belföldi kereskedelmi cégek inkább importálták a papírt, a füzeteket, ráadásul még az igen erős forint is erre ösztönözte őket. A vezérigazgató utalt arra is, hogy a hazai piacot például elárasztották a rossz minőségű, ám rendkívül olcsó kínai füzetek, amelyek egyébként a fűzfői termékek silány hamisítványai voltak. Közlése szerint mindez 2004-ben és 2005-ben összesen több mint egymilliárd forintos bevételkiesést jelentett a cégnek.

Ehhez jött még az energiaárak és vízdíjak drasztikus emelkedése is; 2004-ben az előző évihez képest a nagyfogyasztók két és félszer többért kapták például az áramot - tette hozzá a vezérigazgató, megjegyezve, hogy ez két év alatt legalább 300 millió forintos pluszkiadást jelentett a számukra.

A vezérigazgató ismertetése szerint 2006-ra konszolidációs tervet dolgoztak ki, ám az addig finanszírozó bank ezt már nem akceptálta; augusztusban közölte, nem pénzeli tovább a céget. Mészárovics Imre szerint a Papíripari Zrt.- nek a múlt év végéig 500 millió forintot meghaladó szállítói- és adótartozása halmozódott fel.

A céggel szemben a fűzfői Szennyvízkezelő Kft. tavaly nyáron felszámolási eljárást kezdeményezett - 60 napon túli, sokmilliós kifizetetlen számla miatt -, s a felszámolást elrendelő bírósági határozat november 24-től jogerős. A papírgyártás és füzet-előállítás ősszel már szünetelt, s 35 dolgozót el is küldtek - tájékoztatott Mészárovics Imre, megjegyezve azt is: hivatalosan ugyan még ő a felszámolás alatt lévő zrt. vezérigazgatója, de egy hónapja nyugdíjba ment.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek