Ferihegy: lezárult a takarítási részleg kiszervezése
A Budapest Airport (BA) közlése szerint megállapodással ért véget az a hét napos egyeztetés, amit a takarítás jogutódlásával kapcsolatos kifogás tárgyában kezdett a BA. Ez azt jelenti, hogy lezárult a cég takarítási részlegének kiszervezése.
A BA szerda késő esti közlemény alapján a megállapodásban minden, a BA és a jogutód Airport Security (AS) Kft. által már felajánlott, valamint a munkavállalók által kért garancia, és ezek magyarázata is helyt kapott.
100 dolgozót szerveznek ki
A megállapodás értelmében az AS jogutódlással átveszi az összes BA-s munkavállalót, aki élni kíván ezzel a lehetőséggel. A kiszervezés közel 100 főt érint.
A takarítás kiszervezéséről 2006. február 8-án a szakszervezetekkel alá is írták a megállapodást, állítja a BA.
A 2007-es tulajdonosváltás nem változtatta meg a célkitűzést: a BA a modern repülőterekkel szemben támasztott igényeknek megfelelően a repülőtér üzemeltetéshez szorosan kötődő alaptevékenységekkel kíván foglalkozni.
A közlemény szerint a további feladatokat a BA professzionális vállalatoknak adja át, amelyek nagy szakmai tapasztalattal és megfelelő háttérrel rendelkeznek a munka elvégzésére.
A kiszervezésről a konzultációk az érdekképviseletekkel tavaly áprilisban kezdődtek és szerdán az aláírással értek véget.
Folytatják az átalakítást
Jost Lammers, a BA vezérigazgatója elmondta: hároméves munka fejeződött be most. A takarítás kiszervezése az egyik, de nem az egyetlen eleme átalakítási programunknak, amelynek célja, hogy a céget Közép-Európa legsikeresebb repülőterévé alakítsuk, tette hozzá. Kiemelte, hogy tovább folytatják a modernizációs programot.
A vezérigazgató szerint a budapesti repülőtér szolgáltatási színvonalának növelése és a BA átalakítása az egyedüli út ahhoz, hogy Ferihegy sikeres legyen. Ez egyben a legnagyobb garancia arra is, hogy a munkahelyek biztonságát hosszú távon megőrizze a cég - mondta Jost Lammers.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?