Feszültség a bértárgyaláson: távol kerültek egymástól az álláspontok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a két kiigazító csomaggal nehezebbé váltak a jövő évi bérekről szóló tárgyalások, amelyeken most erős feszültség uralkodik, nagyon távol kerültek egymástól a munkaadók és a munkavállalók álláspontjai.
Az elnök az MTI-nek kedden elmondta: az MSZOSZ mindig a megállapodás céljával ül le a tárgyalóasztalhoz a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), és azt is szeretné, ha nemcsak a minimálbérről és a garantált bérminimumról egyeztetnének, hanem az országos bérajánlásról is. Utóbbi kapcsán Pataky Péter kiemelte: azért lenne fontos a bérajánlásról is megállapodni, hogy segíteni, orientálni tudják a munkaadókat a helyi bértárgyalásokon.
Jó megoldás lenne az MSZOSZ elnöke szerint, ha a kormány olyan, adórendszert érintő lépéseket tenne, amelyek növelnék a béreket, de nem jelentenének további terheket a munkaadóknak. Hozzáfűzte: tagszervezeteik megkérdezése alapján azt látják, a cégek körében is nagy a bizonytalanság a 2013. évi bérekkel kapcsolatban, mivel már elkezdődött a jövő évi üzleti tervek elkészítése.
Pataky Péter elmondta: korábban abban bíztak, hogy november közepére már a bértárgyalások végére jutnak, most azonban félő, hogy nem lesz megállapodás. Az elnök szerint ez az eset akkor lehetséges, ha a munkaadók álláspontja "bemerevedik", és továbbra sem szeretnének bért emelni, vagy csak az infláció alatt. A szakszervezetek számára az elmaradó vagy az infláció alatti emelés nem elfogadható - húzta alá az érdekképviseleti vezető.
Arra a kérdésre, hogy a kormány elfogadhatónak tartotta-e a szakszervezeti oldalnak azt a korábbi javaslatát, hogy a minimálbér 16 helyett 14 százalékkal adózzon, Pataky Péter nemmel felelt. Kifejtette: az adórendszerben speciális, célzott szabályokkal kellene elérni, hogy a bérek úgy emelkedhessenek, hogy a munkaadókat nem terheli a növelés.
A VKF november 19-én tartja következő ülését. Pataky Péter elmondta: arra kérték a kormányt, segítse azzal a bértárgyalások előrehaladását, hogy számszerűsíti, mekkora minimálbér-, illetve béremelkedést tart elképzelhetőnek jövőre.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?