kapubanner for mobile

Fiatal képzőművészeknek szóló tehetségprogramot hirdettek

Április végéig pályázhatnak fiatal képzőművészek a csütörtökön harmadik alkalommal kiírt UniCredit Tehetségprogramra, amely idén is három alkotó számára kínál féléves ösztöndíjat, további tíz tehetséget pedig egyszeri képvásárlással támogat.

Rengeteg festő dolgozik ma Magyarországon, ehhez képest kevés a kiugrási lehetőség; sokszor az sem elég, hogy egy galéria egy művész mögé álljon, hiszen kevés közülük az igazán tőkeerős - mondta el csütörtökön Budapesten a tehetségprogram vezetője. Giró-Szász Krisztina hozzátette: az UniCredit Bank által 2011-ben indított projekt éppen ezért azt célozza, hogy tehetséges, fiatal művészeket segítsen a sikeres életpályára állásban.

Egy bank feladata, hogy segítsen életre kelteni az arra érdemes, megbízható kezdeményezéseket, legyen szó friss vállalkozások vagy fiatal művészek karrierjéről - hangsúlyozta az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyvezető igazgatója.

Sipos József emlékeztetett arra, hogy az előző évek pályázatain nyertes munkákból minikatalógusokat adtak ki, miután azokat az eredményhirdetés után kiállításon is bemutatták. Az ötven országban jelen lévő bankcsoport gyűjteményeiből kétévente nemzetközi tárlatot is rendeznek, így a tehetségprogramban való részvétel komoly esélyt jelent fiatal művészeknek a külföldi bemutatkozásra is - mutatott rá.

A www.unicreditbank.hu, a www.amadeusalapitvany.hu és a www.fineartinvest.hu honlapokon közzétett kiírás szerint a tehetségprogramra hat művészeti felsőoktatási intézményben végzett vagy még tanuló, 23 és 33 éves kor közötti képzőművészek pályázhatnak április 30-ig.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai Balogh Péter, az Amadeus Művészeti Alapítvány elnöke; Bodoni Zsolt festőművész; Deák Erika, a Deák Erika Galéria tulajdonosa; Giró-Szász Krisztina; Gulyás Gábor, a Velencei Biennále magyar kiállításának megbízott kormánybiztosa; Jane Neal közép- és kelet-európai művészekkel foglalkozó londoni kurátor, valamint a bank képviseletében Sipos József.

Az első helyezett művész nettó 120 ezer, a második 100 ezer, míg a harmadik 80 ezer forint/hó alkotói ösztöndíjban részesül fél éven keresztül, további tíz tehetséget pedig kisalkotói egyszeri díjjal, azaz képvásárlással támogat a pénzintézet, fejenként bruttó 100 ezer forint értékben.

A pályázat eredményhirdetését és a nyertes alkotásokat bemutató kiállítás megnyitóját május 20-án tartják. Csütörtöktől március 13-ig az eddigi ösztöndíjasok munkáiból látható kiállítás a budapesti Vian Café galériájában.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk

NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz

Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk