kapubanner for mobile

Fidesz: meg kell teremteni a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet

A Fidesz parlamenti frakciója szerint az eddig megkezdett út folytatásához létfontosságú, hogy a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet megteremtsék és ebbe a folyamatba illeszkedik az új munka törvénykönyvének őszre tervezett elfogadása is - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Kara Ákos.

images

A képviselő ebben felhívja a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint a munkanélküliségi ráta 2011. második negyedévében az első negyedévi 11,6 százalékról és az egy évvel korábbi 11,1 százalékról 10,8 százalékra csökkent.

A politikus szerint a munka törvénykévének változtatása azért szükséges, mert a jelenleg hatályos jogszabály 1992-ben született, mára idejétmúlttá vált és a gazdasági környezet jelentősen átalakult azóta. "Az új munka törvénykönyve lesz a kulcs ahhoz, hogy ne a munkanélküliség, hanem a foglalkoztatás nőjön" - írta Kara Ákos.

A képviselő közli azt is, hogy a Fidesz országgyűlési frakciója a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagának tekinti a munka törvénykönyve módosításának tervezetét, az elkövetkezendő hetekben tárgyalja meg, és ezt követően teszi meg javaslatát annak módosítására.

Az MSZP számára elfogadhatatlan

Az MSZP felszólítja a Fidesz munkástagozatának elnökét, Kontur Pált, hogy akadályozza meg új munka törvénykönyve tervezetének elfogadását - közölte az MSZP szombaton az MTI-vel.

Az MSZP munkástagozata számára a pihenőidő csökkentése, a túlóradíjrendszer dolgozókat sújtó átalakítása, az ötven év feletti munkavállalók munkaerő-piaci védettségének megszüntetése vagy a kismamák elbocsáthatósága elfogadhatatlan - olvasható az ellenzéki párt közleményében.

Az MSZP reméli, hogy Harrach Péter KDNP-frakcióvezetőhöz hasonlóan a közeljövőben mind több kormánypárti képviselő elutasítja majd a munkavállalókat hátrányosan érintő kormányzati elképzeléseket.

Az MSZP a választópolgárokat és különösen a helyi szakszervezetek, üzemi tanácsok vezetőit arra biztatja, hogy keressék fel kormánypárti képviselőiket, és közöljék velük: nem ezt ígérték.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk