kapubanner for mobile

Fizetésemelést kér a brit királynő

Fizetésemelést kér a brit uralkodó, mivel a közvetlen kiadásaira juttatott éves összeg már messze nem fedezi a valós költségeket.

II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg jelenleg évente 7,9 millió fontot (2,4 milliárd forintot) kap a Civil Listről, vagyis az uralkodói pár hivatalos költségeire elkülönített állami keretből. Az összeget húsz éve nem emelték, ám ez idő alatt a brit kiskereskedelmi árindex - vagyis a Nagy-Britanniában használatos, széles merítésű inflációs mutató - 80 százalékkal emelkedett.

A The Sunday Telegraph című vezető brit konzervatív vasárnapi lap értesülése szerint Sir Alan Reid, a királynő udvari kincstárnoka nemrégiben közölte a kormány magas rangú illetékeseivel, hogy az uralkodó és férje kötelezettségeinek költségei jelenleg már 7 millió fonttal meghaladják az állami juttatás összegét. A hiányt egyelőre a 21 millió fontos vésztartalékból fedezik, ám 2012-re - éppen II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulójára - várhatóan ez is kimerül.

Az állami apanázs emelésének ügye azonban meglehetősen kényes, ugyanis Nagy-Britannia épphogy kikeveredett a hosszúsági és mélységi rekordokat döntő recesszióból, a munkanélküliek száma 2,5 millió felett jár, az államháztartási hiány pedig meghaladja a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát. Ez békeidőben példátlan deficit, és az új konzervatív-liberális brit kormánynak előbb-utóbb fájdalmas megszorító intézkedéseket kell életbe léptetnie.

Ebben a helyzetben kormányzati és udvari illetékesek szerint is komoly visszatetszést kelthetne a Civil List jelentős növelése. A brit monarchia egyébként nem kerül túl sokba: fenntartására évente nem egészen 42 millió fontot fordítanak a költségvetésből, vagyis minden egyes brit adófizetőnek 69 pennyjébe kerül a királyság intézménye.

A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről minden évben kiadott lista idei összeállítása a királynő személyes vagyonát 290 millió fontra becsülte.

A rangsorban szereplő vagyonokhoz képest a 84 éves brit uralkodó ezzel azonban szinte szegénynek tűnik. A leggazdagabb az idei listán a brit-indiai acélbáró, Lakshmi Mittal, akinek vagyonát a lap 22,45 milliárd fontra (6700 milliárd forintra) tette.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek