kapubanner for mobile

Foglalkoztatási lehetőséget biztosít pályakezdőknek a munkaügyi központ

A pályakezdő munkanélküliek tíz százalékot meghaladó részének támogatott foglalkoztatási lehetőséget biztosít a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - jelentette be a szervezet igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

images

Pákozdi Szabolcs közölte, szeptember elsejétől 125 frissen végzett álláskeresőt szeretnének bevonni az Első Munkahely Garancia Programba, ők négy hónapos munkatapasztalatot szerezhetnek. Támogatásuk a minimálbér kétszereséig terjedhet, ezzel diplomás pályakezdők foglalkoztatása is lehetséges.

A megyében 50 szakképzetlen és 60 szakképzett állástalan pályakezdő kap támogatást a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból, a szakképzettek foglalkoztatása 2014-ig biztosított. Komárom-Esztergom megyében 1800 pályakezdő munkanélkülit tartanak nyilván, 57 százalékuk szakképzetlen.

Az igazgató elmondta, a két programtól azt várják, hogy sikerül megállítani az álláskeresők között a pályakezdők arányának növekedését.

Pákozdi Szabolcs hozzátette, a statisztikák szerint 2012 első félévében 13 cég 2800 főnyi leépítést jelentett be Komárom-Esztergom megyében, azonban a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően 2010 óta folyamatosan csökkent a munkanélküliség, jelenleg 8,3 százalékos.

A közfoglalkoztatási programokban az első félévben 2946 fő vett részt. Munkahelyek megőrzésére 50 mikro- és kisvállalkozás kapott 803 munkavállaló álláshelyre összesen 86 millió forint támogatást. Bérkompenzációs programban 164 vállalkozás vett részt, a 140 millió forintos támogatás 2972 fő jövedelmét érintette.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek