Földesi Péter rektori pályázatát támogatja a győri egyetem szenátusa
Földesi Péter egyetemi tanárnak, a győri Széchenyi István Egyetem logisztikai és szállítmányozási tanszékvezetőjének rektori pályázatát támogatta hétfői ülésén az intézmény szenátusa. A legtöbb voksot kapó pályázó az MTI-nek arról beszélt: nagyobb önállóságú és kezdeményezőképességű, a kihívásokra rugalmasan válaszoló rendszer kialakítása a célja.
Szavai szerint a győri egyetemen az extenzív fejlesztés korszaka lezárult, ugyanakkor folyamatos az intenzív szakasz, amelynek része az erők koncentrálása, illetve a párhuzamosságok kiszűrés, így építve racionális és hússzú távon fenntartható folyamatokat.
Az állami normatíva mellett saját forrásokat is bevonó, folyamatosan finanszírozható, a helyét a gazdasági és a társadalmi környezetben megtaláló, értékes, jó diplomákat adó egyetemre van szükség, ehhez pedig jobban kell támaszkodniuk a hallgatók innovatív javaslataira, kezdeményezéseire.
A szenátus tanácskozása után Író Béla főtitkár újságírókkal azt közölte: a voksát leadó 18 tag közül 16-an támogatták Földesi Pétert, míg Józsa László, a gazdaságtudományi kar dékánja és Rechnitzer János általános rektorhelyettes 6-6 szavazatot kapott.
A 20 tagú szenátus tagjai több jelöltet is támogathattak. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a szenátus állásfoglalása nem köti az emberi erőforrások miniszterét, aki javaslatot tesz az államfőnek a rektor kinevezésére.
Ez az első alkalom, hogy több pályázó közül választhatott a testület, amelynek azért kellett foglalkoznia az utódlás kérdésével, mert a 65 éves Szekeres Tamás rektor mandátuma a törvény erejénél fogva az életkora miatt június 30-án megszűnik.
A három pályázó február végén ismertette elképzeléseit. A megyei napilap akkor Földesi Péter pályázatából a minősített oktatók arányának emelését és a folyamatok racionalizálását, Józsa Lászlónak, a gazdaságtudományi kar dékánjának munkájából pedig a külföldi hallgatók arányának nyolc-tíz százalékra növelését emelte ki, utóbbit fél évtized alatt kívánta elérni a pályázó.
Rechnitzer János általános rektorhelyettes koncepciója a Kisalföld cikke szerint az új képzési formák - így az online kurzusok - térnyerését, a minősített oktatók számának, ezen keresztül pedig a pályázati forrásoknak a bővülését helyezte előtérbe. Az idegen nyelvű képzésekre a rektorhelyettes is a mainál szélesebb körben kívánt építeni.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?