Folyamatosan zajlik az Apollo új munkatársainak képzése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁprilisban indulhat el a termelés az Apollo Tyres gyöngyöshalászi abroncsgyárában. Az új üzemben 900 munkavállaló fog dolgozni, négyszázan már alkalmazásban vannak, képzésük folyamatosan zajlik, írja a Világgazdaság.
Közel négyszáz magasan képzett mérnököt, technikust és abroncsgyártó szakembert alkalmaz - tájékoztatta a lapot a társaság.
Már a harmadik körben felvett technikusok képzése zajlik, az első körösök pedig már be is fejezték. Egy gyöngyösi és egy hevesi középiskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel működnek együtt, technikusaikat Indiában és Hollandiában képezték ki tízhetes szakmai gyakorlaton, az Apollo Tyres ottani gyáraiban.
A gyöngyöshalászi gyárban évente 5,5 millió gumiabroncs készül majd személyautók és kisteherjárművek számára, valamint 675 ezer busz- és tehergépjármű-abroncs, elsősorban az európai piac számára.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek