Folytatódik a közmunkaprogram a Pilisben
A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is az erdőművelési és parkerdő-fenntartási munkálatokban vesz majd részt 55 közmunkás a Pilisi Parkerdő területén - mondta az MTI-nek a főváros környéki erdőket kezelő társaság szóvivője.
Lomniczi Gergely közölte: a Pilisi Parkerdő Zrt. 2004 óta közel hétszáz embernek adott munkát a közmunkaprogram keretében. A tervek szerint idén 450 hektár erdő ápolásához, 80 kilométer sétaút karbantartásához, 200 hektárnyi terület megtisztításához járulnak majd hozzá a foglalkoztatottak.
Ebben az évben a 75 millió forintos állami támogatás mellé 7,5 millió forint önrészt biztosít a társaság - mondta a szóvivő.
Ebben az évben a 75 millió forintos állami támogatás mellé 7,5 millió forint önrészt biztosít a társaság - mondta a szóvivő.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

