kapubanner for mobile

Folytatódnak az egyeztetések a felsőoktatással kapcsolatban

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségével - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Korábban a felsőoktatás átalakításáról szóló kormányzati koncepció országszerte tiltakozásokat váltott ki, elsősorban a felsőoktatási keretszámok miatt. A keretszámokat azóta eltörölték. Balog Zoltán többször is tárgyalásra hívta a felsőoktatási hallgatók képviselőit.

A miniszter és HÖOK elnökségi tagjai tavaly december 22-én állapodtak meg abban, hogy április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetéssorozatot kezdenek. Ekkor döntöttek arról is, hogy két témát még januárban megvitatnak: a hallgatói szerződések ügyét és az egyetemi autonómia kérdését.

Balog Zoltán az akkori megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta: az álláspontok részben közelednek, részben megegyeznek, részben eltérnek a kormányzat és a hallgatók között a felsőoktatás kérdéseiben. A miniszter jelezte, hogy az egyetemi kapacitásról, a minőségi ponthatárokról és a hallgatói létszámról újabb adatokat kért a kormányzattól a HÖOK, és ezeket rendelkezésre is bocsátják. A tárcavezető szólt arról is, hogy a kormány honlapján egy úgynevezett "felvételi szájbarágót" indítanak, amely segíti az érintettek tájékozódását a felsőoktatást érintő kérdésekben.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke kiemelte: nem tudják elfogadni, hogy vannak olyan szakok, amelyeken egyáltalán nincs állam által finanszírozott hallgatói hely, erről januárban újra tárgyalnak. Úgy fogalmazott: a hallgatói szerződés terén "látják a társadalmi elvárást", hogy a Magyarországon az adófizetők pénzén megszerzett diploma az ország gyarapodásához járuljon hozzá, de "közös megoldást kell találni, hogy a hallgatói érdekek ne sérüljenek".
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk