Food Express-üzem épül Ercsiben: külföldön is hódít az ebédszállító
A napokban kezdődik a Food Express mintegy 1,5 milliárdos beruházása Ercsiben, ennek keretében napi százezer adag ebéd elkészítésére alkalmas üzemet létesít a társaság. Az építkezés kezdetét követően hat-kilenc hónapon belül elindulhat a termelés a gyárban - írja a Világgazdaság.
A magyarországi melegétel-házhozszállítási piacon 50 százalék körüli részesedésű Food Express fejlesztését a hazai, illetve nemzetközi terjeszkedési tervek indokolják. A jelenleg főként Budapesten és az autópályák melletti városokban elérhető szolgáltatással 2007 végéig Magyarország teljes területét lefedik. A vidéki terjeszkedés során kisebb, étkeztetéssel foglalkozó cégek felvásárlásával is számolnak. A társaság ezzel párhuzamosan nagyobb hangsúlyt fektet a budapesti expanzióra is. A vállalat 2008-ra tervezi a külföldi megjelenést, az elképzelések szerint a szomszédos országokban nyitnának kereskedelmi képviseletet.
Az új létesítmény Közép-Európa egyik legkorszerűbb élelmiszerüzeme lesz, a gyártáshoz Nyugat-Európából szereznek be gépeket, amelyek legalább tíz évig használhatók. A magas szintű automatizálás mellett továbbra is mintegy 200 ember foglalkozik majd a gyártással - mondta el Zsidek Balázs ügyvezető igazgató.
A Food Express-ről
Az 1995-től működő Food Express jelenleg 500 alkalmazottat foglalkoztat, 220 járművel naponta mintegy 50 ezer adag ételt szállít ki. A társaság tavaly több mint hárommilliárd forintos árbevételt ért el, az idén további 20 százalékos forgalomnövekedéssel számol.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?