kapubanner for mobile

Franciaország: adó a bankárok bónuszaira

Brit mintára a francia kormány az idén - egyszeri alkalommal - megadóztatja a bankmenedzsereknek juttatott nagy összegű prémiumokat - jelentette be a gazdasági miniszter szerdán, a kormányülést követően.

A 2010-ben kifizetésre kerülő minden 27 500 eurót meghaladó egyéni alkalmazotti prémium után a bankoknak 50 százalékos egyszeri illetéket kell befizetniük a költségvetésbe - közölte Christine Lagarde.

A javaslatot még augusztusban fogalmazta meg Nicolas Sarkozy köztársasági elnök. - Sokat harcoltunk azért, hogy nemzetközi szinten elfogadtassuk. Brit-francia javaslat lett belőle, amelyet januárban a parlament előtt fogok képviselni - tette hozzá a miniszter. A megfogalmazása szerint "rendkívüli körülmények rendkívüli adóját" a költségvetési törvénytervezet módosításban nyújtja majd be a kormánypárt.

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Gordon Brown brit kormányfő a The Wall Street Journal című gazdasági napilap múlt csütörtöki számában megjelent, közösen jegyzett vendégkommentárban fogalmazta meg a bankmenedzserek prémiumának megadóztatására vonatkozó közös javaslatot. Azt hangsúlyozták írásukban, hogy a világméretű gazdasági válság "alapvető problémákat vetett fel a pénzügyi rendszer működésében, amelyeket csak globális szinten lehet kezelni".
A két vezető politikus úgy vélte: "elfogadhatatlan, hogy a válság terheit az adófizetőknek kell viselniük, és a fellendülés gyümölcseit csak a pénzintézetek részvényesei és alkalmazottai élvezik".

- Egyetértünk abban, hogy kiemelt feladatként kell kezelni a prémiumokra kivetett egyszeri adót, hiszen a 2009. évi prémiumok részben a közpénzből finanszírozott bankmentő csomagokból származnak - írta Sarkozy és Brown. Franciaországban 2-3 ezer brókert érinthet az illeték, amelynek bevezetését - egy évre - várhatóan 2010 elején fogadja el a parlament.

Alistair Darling brit pénzügyminiszter a költségvetés helyzetéről múlt héten tartott éves parlamenti beszámolójában közölte: a nagy összegű prémiumok kifizetéséhez ragaszkodó bankoknak azonnali hatállyal 50 százalékos egyszeri illetéket kell befizetniük minden, 25 ezer fontot meghaladó egyéni alkalmazotti prémium után. A szigetországban a közvélemény szemében nagyon népszerű intézkedés - amelyből a brit adóhivatal 600 millió eurós bevételt remél - 20 ezer brókert érinthet.

Angela Merkel német kancellár "nagyon szimpatikusnak" nevezte a brit-francia ötletet, de arról nem szólt, hogy hazája számára követendő példának tartja-e. Az Egyesült Államok már jelezte, hogy nem kívánja megadóztatni a bankárok idei bónuszait.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek