Gazdaságélénkítés az oktatás és az egészségügy pénzéből
A válság hatásait enyhítené a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javaslata, amely az Új Magyarország Fejlesztési Tervre szánt keretből 51 milliárd forintot átcsoportosítana a gazdaság élénkítésére - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy az elvonás főként az esélyegyenlőségi programokat, valamint az oktatásra, az egészségügy fejlesztésére szánt forrásokat kurtítaná.
A lap által közölt terv szerint az iskolák egy része például nem kapna interaktív táblát, modern számítástechnikai eszközöket, elmaradna vagy későbbre sorolódna a múzeumok iskolabaráttá fejlesztése, a kulturális értékek nagy tömegű digitalizálása.
Az egészségügyben a mentésirányítás fejlesztésére szánt 11,5 milliárdos összeget vágnák meg 1,5 milliárddal, és az egészségügyi intézményeken belüli betegazonosító rendszerek kiépítését szolgáló négymilliárd forintból is csak másfél maradna. Az utóbbiból elvett 2,5 milliárdos összegről az előterjesztők is megjegyzik, hogy ennek az átcsoportosításnak "jelentős hatása" lehet a programra.
A mentők 11,5 milliárdjából elvonandó másfél milliárd viszont - legalábbis az előterjesztők szerint - nem veszélyezteti a projekt megvalósulását, mert a pályázatot még ki sem írták. Ezt az összeget évek óta ígérik az egészségpolitikusok a mentőállomások, légikikötők építésére, gépkocsik, életmentő műszerek cseréjére - írja a napilap.
Az összegek átcsoportosítása még érdekesebb, ha Székely Tamás korábbi nyilatkozatát vesszük alapul, miszerint az egészségügyet az E-alapból elvont 30 milliárd forinton túl nem érintik a válságkezelő intézkedések.
A Népszabadság kérdésére a minisztérium sajtóosztálya azt válaszolta: a tárca már kezdeményezte, hogy az összeg visszakerüljön az ágazatba. Hozzátették azt is, hogy az elvonások ellenére a 2007-2008-as és a 2009-2010-es akciótervben rögzítettek végrehajtása végül is nem az eredetileg tervezett 240 milliárd forintból, hanem 248,7 milliárd forinttal valósul meg.
Népszabadság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?