kapubanner for mobile

GKI: stagnáló gazdaság, kissé emelkedő reálkeresetek 2013-ban

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,7 százalék körüli GDP-visszaesés után 2013-ban stagnálás várható, és ezzel folytatódik a magyar gazdaság regionális leszakadása, az infláció viszont több mint két százalékponttal, 3,5 százalékra lassul, így a reálkeresetek kissé emelkednek.

A GKI elemzésében kiemeli: a kormányzat fő célja a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés, ennek érdekében újabb megszorító lépések várhatók. Valószínű, hogy ezek közvetlenül elsősorban az üzleti, ezen belül a bankszférát fogják érinteni, de továbbhárulnak a lakosságra és a vállalkozásokra, ami tovább csökkenti a beruházási hajlandóságot.

A magyar gazdaság külső feltételei alig javulnak. Az EU a tavalyi 0,3 százalékos visszaesés után ugyan 0,1 százalékkal növekedhet 2013-ban, de ezen belül a német gazdaság dinamikája 0,7 százalékról 0,5 százalékra lassul. A régióban Szlovénia, Horvátország és a stagnáló Csehország kivételével Magyarország minden versenytársa növekedésre lesz képes. Ezzel szemben a magyar gazdaságban ugyan a mezőgazdaság a tavalyi nagy aszály után növekedhet az idén, valamint az ipari és az informatikai szektor némileg bővülni tud, de a továbbra is visszaeső beruházások miatt a gazdaság összes többi ágazata (kereskedelem, szolgáltatás) visszaesik. A belföldi piac zsugorodik, aminek következtében a kisvállalkozások szenvednek.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a GDP-arányos magyar államháztartási hiány 2013-ban és 2014-ben is 3,4 százalék lesz, pótlólagos - tartós, szerkezet-átalakító - intézkedésekkel azonban 3 százalék alá csökkenhet. A GKI véleménye szerint a kormány hamarosan megközelítőleg 200 milliárd forintos kiigazítást fog bejelenteni, hogy kikerülhessen a túlzottdeficit-eljárás alól, és ezzel kiiktassa a kohéziós alapok megvonásával fenyegető EU-szankció lehetőségét.

A bruttó átlagkereset a GKI prognózisa szerint 4,0 százalékkal, a reálbér mintegy 0,5 százalékkal, a minimálbér szintjén 2 százalékkal emelkedik. A sokféle tartozás által sújtott, egyelőre bizonytalan jövőt látó lakosság azonban feltehetőleg nem növeli fogyasztását. A foglalkoztatás és a munkanélküliség stagnálását is csak statisztikailag biztosítja a közmunkába bevontak számának bővítése, ez egy növekedésképtelen gazdaságban nem is lehet másként - mutat rá a kutatóintézet.

A beruházások a tavalyi 5,2 százalékos visszaesés után ebben az évben két százalékkal tovább csökkennek. A jogbiztonság és a piaci kereslet hiánya, valamint az autóipari beruházások kifutása miatt visszaeső üzleti befektetéseket ugyanis nem tudja ellentételezni az EU-támogatások gyorsított kifizetése - áll a GKI előrejelzésében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek