kapubanner for mobile

GKM: vonják vissza a sztrájkot a mozdonyvezetők

A gazdasági tárca a folyamatban levő egyeztetések sikere miatt arra kéri a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, hogy a közlekedés biztonságát veszélyeztető, sok munkavállaló életét megkeserítő sztrájkfelhívását vonja vissza - derül ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményéből.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete szerdai küldöttközgyűlésén döntött arról, hogy sztrájkot hirdet július 23-án reggel 6 és 8 óra között, mert azonnali intézkedéseket akar kikényszeríteni a vasúti üzembiztonság javítása érdekében.



A GKM közleménye szerint a minisztérium értetlenül áll az előtt, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete a június 28-án megkezdett tárgyalássorozat elején, a Nemzeti Közlekedési Hatóság javaslatának megismerése előtt, valamint a július második hetére kitűzött, következő tárgyalási fordulót megelőzve kétórás figyelmeztető sztrájkra hívta föl tagjait.

A GKM és a szakszervezet között a múlt héten kezdődött a vasútbiztonságot érintő tárgyalássorozat, amelynek következő ülése, a szakszervezet kezdeményezésére július második hetében lenne esedékes. Ezen az ülésen vitatnák meg a felek azt a koncepciót, amelyet a GKM megbízásából a Nemzeti Közlekedési Hatóság dolgoz ki idén július 10-ig, kifejezetten a vasútbiztonság kérdéskörében.

A közlemény szerint a július második hetében megvitatandó tervezet - a megbízás értelmében - kitér a vasútbiztonság, a vasúthatósági ellenőrzések, a vasúti képzés és vizsgáztatás megfelelő színvonalára, vagyis kivétel nélkül minden olyan területre, amely a mozdonyvezetők munkavégzésének feltételeit vasútbiztonsági szempontból meghatározza.

A tárca úgy ítéli meg, hogy a vasúti szakszervezeteknek, a szabályozó hatóságoknak és a GKM-nek közösen kell választ adniuk a többszereplős piaci modellhez alkalmazkodó, egységes mozdonyvezető-képzési, követelmény- és vizsgarendszer, valamint egységes és hiteles menetnyilvántartás, a szigorú ellenőrzési rendszer kérdéseire.

A tárca a szakszervezettel folytatott első, június 28-i megbeszélésről emlékeztetőt készített, amelyet megküldött a szakszervezet vezetőinek is. A minisztérium honlapján megtalálható emlékeztetőre a szakszervezet részéről kifogás eddig nem érkezett - áll a közleményben.

[origo]
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek