Gőzerővel folyik a Mercedes-csapat kiválasztása
Négyszáz fősre bővült a magyar Mercedes-csapat, csak júniusban 80 embert vettek fel, és a munkaerő-felvételnek közel sincs vége, tudatja a Népszabadság.
A munkálatok menetrend szerint haladnak az épülő, kecskeméti Mercedes-gyárban. Ahogy Frank Klein, a gyárépítés projektvezetője és leendő gyárigazgató fogalmazott a Népszabadságnak, csak júniusban nyolcvan új magyar munkatárssal bővült a csapat.
Tizenhárom hónapja kezdték el a szakemberek kiválasztását, a projektcsapat immár négyszáz fős, ebből 280 a magyar dolgozó, akik belső képzésen vesznek részt.
A munkaerő-felvétel folytatódik, ahogy az állások meghirdetése is. Idén ugyanis további háromszáz főt állítanak be, így év végére hétszázan lesznek a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél. Az elkészült üzem 2500 embernek ad munkát.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek