Gyakornokokat keres a Miniszterelnökség
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLázár János államtitkár pályázatot hirdetett az általa vezetett Miniszterelnökségen gyakornoki pozíciók betöltésére.
A kormányzati portálon pénteken megjelent felhívás szerint a Miniszterelnökség legfeljebb 30 gyakornokot foglalkoztatna, legfeljebb 6 hónapra szóló, szükség esetén meghosszabbítható szerződés alapján.
A 30. életévüket még be nem töltötteknek szóló pályázatnál feltétel a magyar állampolgárság és a büntetlen előélet mellett az, hogy a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll és várhatóan 1 éven belül közgazdász vagy bölcsész - különösen politológus, történész - szakképzettséget vagy az adott tudományterületen doktori fokozatot szerez.
Felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy ha a szakmai gyakorlat teljesítéséhez minősített adat megismerése szükséges, a pályázó nemzetbiztonsági ellenőrzése kötelező.
A pályázatok benyújtásának határideje 2013. március 31., a szakmai gyakorlat legkorábban 2013. április 1-jén kezdhető meg.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?