Gyógyszergyárat avattak Bábolnán
Elkészült a Phylaxia Pharma Nyrt. százmillió forintos beruházással felújított bábolnai gyógyszerüzeme, amelyet Gráf József miniszter avatott fel.
"Az 1200 négyzetméteres telepen jelenleg nem folyik gyártás, azonban az európai uniós engedélyek megszerzése után, várhatóan néhány hónapon belül beindul a termelés" - mondta el a társaság elnök-vezérigazgatója. Tóth Péter hozzátette, három jelentős állatgyógyszerük áll törzskönyvezés alatt. Ezek közül az egyik olyan nagy jelentőségű termék, hogy szállítására már Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban lekötött szerződésekkel rendelkeznek.
A csomagolósorok 1990-ig COCOM-listás berendezések voltak, az amerikai hadseregnek porcióztak különféle por alakú termékeket. A gépeket Európában először a Phylaxia alkalmazta polgári célra - emlékeztetett a vezérigazgató.
A Phylaxia Pharma 2007 első félévét 29,06 millió forint konszolidált, mérleg szerinti veszteséggel zárta, az előző év azonos időszakában 82,4 millió forint volt a veszteség - áll a cég tőzsdei gyorsjelentésében.
A magyar számviteli elvek szerint készült, konszolidált, nem auditált tőzsdei gyorsjelentés szerint az állatgyógyászati és növényegészségügyi termékeket gyártó cég az első félévben 238,4 millió forint bevételt ért el, ami a bázisnál 36 százalékkal kisebb. A cégcsoport a félévet ugyanakkor 33,9 millió forint üzemi nyereséggel zárta, míg tavaly ugyanebben az időszakban 68,4 millió forintos veszteséget könyvelt el. A társaság jegyzett tőkéje 2,08 milliárd forint volt a félév végén, ami 46 százalékkal magasabb a tavaly június véginél.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?