Győzött a paksi szakszervezet
Molnár korábban a Warner Home Video-nál látott el értékesítési és trade marketing feladatokat. 2005 márciusában csatlakozott az HBO magyarországi csapatához, mint Trade Marketing Executive. Munkája során a magyar értékesítő csapat tevékenységét támogatta, és kapcsolatban állt a cég kereskedelmi partnereivel. Menedzsment Fórum
Első fokon alaptalannak ítélte a bíróság a munkáltató által benyújtott kérelemben foglalt indokokat, miszerint a szakszervezet jogellenesen jelentette be a bértárgyalásokra vonatkozó szándékát, illetőleg az azzal kapcsolatos konfliktushelyzetet. A bíróság indoklásában előadta, hogy a munkáltató által hivatkozott jogszabályi rendelkezések ebben az ügyben nem irányadók.
Berkes Sándor a MÉSZ elnöke az mfor.hu kérdésére elmondta, nem vitatkozni szeretnének, hanem bért fejleszteni, ezért nem terveznek további munkabeszüntetést, hanem minél előbb tárgyalóasztalhoz ülnek.
Mint ismert hétfő reggelre tervezett a MÉSZ figyelmeztető sztrájkot, miután bértárgyalásaik nem vezettek eredményre az atomerőművel. A munkáltató 2 százalékos bázis bérnövekedést ajánlott, a további 2,5 százalékot jutalomként fizetnék ki. Ezzel szemben a szakszervezet fő követelései a műszakos munkavállalók számára 10 százalékos alapbéremelés, valamint 2010-ig évi 5 százalékos, az Európai Unióhoz felzárkóztató bérfejlesztés. Követelik továbbá a részvénytársaság 2006. évi üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását. A hétfői sztrájk mellett voksolt a mintegy hatszáz dolgozó közel 90 százaléka.
Berkes Sándor kérdésünkre elmondta, érthetetlennek tartja, hogy a folyamatosan nyereségesen működő atomerőmű miért ajánlott mindössze 2 százalékos bázis bérnövekedést, miközben a veszteségesen működő vállalatoknál is 10 százalék feletti a növekedés. A sajtóban 500 ezer forint körüli bérekről jelentek meg hírek, míg a nukleáris technológiát kezelő dolgozók fizetése alig éri el a 100 ezer forintot. Ez az összeg a speciális pótlékok segítségével emelkedik ennek duplájára, fogalmazott Berkes, aki etikátlannak tartja, hogy a vezetőség fizetésével összevont adatok láttak napvilágot, melyek megtévesztőek lehetnek

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?