kapubanner for mobile

Gyurcsány szerint is túl szigorú az APEH

Adó- és járulékcsökkentésre szükség van, de azt nem lehet az állam működőképességének a rovására, a szociális és jóléti biztonság kárára megtenni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Balatonfüreden, az adóhivatali dolgozók országos konferenciáján. Az APEH-nek elég lenne a rosszfiúkat elkapni.

Kompromisszumot kell kötni, s az adórendszeren kívül "egy sor más elemmel kell segíteni a gazdasági növekedés gyorsítását" - tette hozzá a miniszterelnök. Hangsúlyozta: "az igazi tartalékunk a magyar gazdaságnak abban a húsz százalékában van, amely nem vesz részt a közteherviselésben". Gyurcsány Ferenc szerint tíz százalékpontnyi feketegazdaság köztehertartalma már több mint ezer milliárd forint, ami "pont az az ezer milliárd, amit keresünk".

A kormányfő azt kérte az adóhivataltól, segítsen olyan ösztönzők kitalálásában, amelyek rámutatnak, hogy miért éri meg az állampolgárnak például az autószerelőnél számlát kérni. Sokkal jobb, "ha az érdekeket nem úgy változtatjuk meg, hogy fenyegetőleg lépünk fel, hanem úgy, hogy ösztönzőket teremtünk" - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: "de (...) a csomagban ilyen is, meg olyan is van".

Gyurcsány Ferenc azt mondta: "abban próbálnak meg segíteni, hogy szélesebb körben terjedjen el készpénzfizetés helyett, az átutalás, a bankkártya, a csekk". Ahol ugyanis "szürkében, meg feketében mozog a világ, ott készpénzzel fizetnek, mert nem akarják, hogy nyoma maradjon" - vélekedett a kormányfő. Elmondta: az érdekeltség jól mutatja, hogy 2007-ben - amikor "azt mondtuk, hogy kössük már össze az egészségügyi szolgáltatás igénybe vételét azzal, hogy valakinek van érvényes biztosítása és be van jelentve" - 131 ezren jelentkeztek be a társadalombiztosításhoz. Mint mondta: minden hónapban 500 millió forinttal több folyik be a kasszába.

Gyurcsány Ferenc megjegyezte: kevesebb adót "úgy tudunk csinálni, ha többen fizetik", s küzdeni kell a szürke- és feketegazdaság ellen. Ehhez viszont kezdeményezések, okos javaslatok kellenek - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: "nem csak az állampolgárok és az állam, a gazdasági szereplők és a civil szervezetek, hanem az adóhivatal valamennyi munkatársa és a kormány közötti viszonyra is a megegyezést, a partnerséget javaslom".

A miniszterelnök azt kérte az adóhivatali dolgozóktól, hogy a helyénvaló szigorúság mellett "gondoljunk végig egy lehetséges, ettől némileg eltérő adóhivatali szerepet". "Nagyjából úgy, hogy azt érezzék az állampolgárok, jóhiszemű tévedések, kisebb hibák és félreértések esetén az adóhivatal inkább a segítő tanácsadójuk" - mondta. Ahol pedig rosszhiszeműség van, csalárd szándék, arra épülő üzleti modell, hogy miként lehet megkerülni a közteherviselést, ott nagy határozottság, komoly fellépés és gyors eredményt hozó vizsgálat szükséges - szögezte le a kormányfő.

"Az állampolgároknak azt kell látniuk, hogy az ő államuk egyik szerve, az adóhivatal segít is, szolgálja őket és szolgáltat" - mondta a miniszterelnök, megjegyezve: azt is tapasztalják, hogy az adóhivatal megvesztegethetetlen, kemény, határozott és együttműködik más társszervekkel is. Gyurcsány Ferenc szerint az adóhivatal megmutatta, hogy nagyon jó minőségben tud dolgozni, de "talán érdemes egy ilyen negyed- vagy félfordulatot tennie".
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek