kapubanner for mobile

Ha nincs megegyezés, március végén mondanak fel a rezidensek

A bértárgyalások alapjához, hangulatjavító intézkedésekhez elegendő az egészségügyi államtitkár által megnevezett több tízmilliárd forintos forrás - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az egészségügyi dolgozók bérének javításáról szóló első, csütörtöki egyeztetés után újságíróknak.

images

Kiemelte: a legfontosabb, hogy végre hozzákezdtek az érdemi munkához. Azt nem is várták, hogy rögtön megtalálják a megoldást - tette hozzá Papp Magor. Szerinte az ágazat humánerőforrás-problémájának mértékét tekintve az érdemi előrelépéshez több hónapos munkára lesz szükség.

Megjegyezte: ahhoz, hogy az orvoselvándorlást közép- és hosszú távon lassítani tudják, további forrásokat kell találni. Papp Magor azt mondta: jelenleg nagyjából mintegy 2500 felmondólevél van ügyvédi letétben. Az utóbbi hetekben ugyanis, bár többen csatlakoztak, voltak, akik kiléptek az akcióból. Olyan is volt, aki azért vette ki felmondólevelét, mert nem hitt abban, hogy javulhat a helyzet, és korábban elhagyta a magyar ellátórendszert.

Papp Magor azt mondta: a felmondólevelek március végéig maradnak letétben, addig is várják a további csatlakozókat. Ha nem tudnak megegyezni, a felmondólevelek március végén aktiválódni fognak. Mint fogalmazott: ahhoz, hogy "ezek a felmondások az iratmegsemmisítőbe tudjanak kerülni", lépcsőzetes bérrendezést kell véghezvinni, amely jövőképet tud adni a kollégáknak.

Papp Magor kitért arra rendeletre, amely egy európai uniós direktíva szerint állapítja meg az unión kívüli országból érkezők minimumbérét, amely uniószerte a küszöböt jelenti, mégis magasabb, mint a magyar egészségügyi dolgozók többségének havi bére. Ez egyrészt jól mutatja a magyar egészségügyi dolgozók alacsony megbecsültségét, másrészt viszont a rendelet életbelépésével a magyar orvosok és szakdolgozók a hazai munkaerőpiacon kerültek hátrányos helyzetbe.

A Magyar Rezidens Szövetség tavaly május végén indította el akcióját, amelynek keretében az orvosok év végéig helyezték letétbe felmondóleveleiket annak érdekében, hogy a kormányzat mielőbb tegyen érdemi lépéseket az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért.

Papp Magor, a szövetség elnöke a múlt csütörtökön Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral folytatott tárgyalása után azt mondta: a teljes orvostársadalmat érintő alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak az államtitkártól. Pénteken bejelentette: úgy döntöttek, hogy átmenetileg három hónapra felfüggesztik a letétbe helyezett felmondólevelek élesítését.

Szócska Miklós a szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel és az egészségügyben dolgozó köztestületekkel tartott csütörtöki, első egyeztetés után bejelentette: az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érintő fenntartható, hosszú távú bérmegoldásokat keresnek az egészségügyben.

Mint mondta, elsőként a tárgyalások kereteiben állapodtak meg. A megjelent szakmai szervezetektől azt kérte, hogy néhány modellszámítással segítsék az államtitkárság munkáját. Az államtitkár azt mondta: 30,6 milliárd forint már rendelkezésre áll, és a különböző hatékonyságnövelő beavatkozásokból további 10 milliárdot remélnek. Az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javítását célzó tárgyalások jövő szerdán folytatódnak.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk