Halálos üzemi baleset történt Nyíregyházán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHalálos üzemi baleset történt csütörtökön Nyíregyházán: egy tolató nehézgépjármű halálra gázolt egy 50 éves férfit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
Tamásné Berki Bianka elmondta: az ügyben a helyi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett, halált okozó veszélyeztetés bűntette miatt indított büntetőeljárást.
Az eddigi adatok szerint az egyik nyíregyházi telephely üzemcsarnokában két dolgozó vizsgáztatott egy járművet. Egyikük a kocsi alatt szerelt, miközben valaki tolatni kezdett a járművel, és halálra gázolta. A riasztott mentők már nem tudtak segíteni a férfin.
Az eddigi adatok szerint az egyik nyíregyházi telephely üzemcsarnokában két dolgozó vizsgáztatott egy járművet. Egyikük a kocsi alatt szerelt, miközben valaki tolatni kezdett a járművel, és halálra gázolta. A riasztott mentők már nem tudtak segíteni a férfin.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
