Hallgatói szolgáltatásait fejleszti a Debreceni Egyetem
A hallgatók gyakorlati képzését és munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő szolgáltatások fejlesztésére nyert el csaknem 600 millió forint uniós támogatást a Debreceni Egyetem (DE).
A kétéves program részeként egyebek mellett hallgatói információs és elektronikus ügyintézési rendszert építenek ki, javítják az idegen nyelvű szolgáltatásokat, az országos adatbázis alapján pedig figyelhetik a munkaerő-piaci előrejelzéseket - ismertette Fábián István, az intézmény rektora a projektet bemutató keddi sajtótájékoztatón.
A több területet érintő pályázat elsősorban az orvosi, a műszaki és természettudományi, valamint az agrártudományi karok hallgatóinak nyújt lehetőséget a magasabb színvonalú gyakorlati képzésre - fejtette ki.
Megítélése szerint az egyetem eddig is jól alkalmazkodott a munkaerő-piaci igényekhez, de ezen tovább javítanának. Egy korábbi pályázat révén kiépítendő hallgatófigyelő adatbázissal pontos képet kapnak arról, hogy a diploma megszerzése után hányan, milyen gyorsan és hová tudnak elhelyezkedni. A mostani projekt egyik eleme, hogy ezeket az adatokat figyelembe véve javítsák a szolgáltatásaikat, illetve további fejlesztéseket végezzenek - részletezte elképzeléseiket a rektor.
Jávor András rektorhelyettes kiemelte az orvostudományi centrumban kiépítendő szimulációs rendszert, amellyel a hallgatók gyakorolhatják a kapcsolattartást a betegekkel, továbbá az agrárcentrumba telepítendő "tankonyhát", amely az élelmiszer-tudományi és vendéglátó-ipari képzéseket segíti.
Az összesen 618 millió forintos, 95 százalékban támogatott pályázat keretében új hallgatói ügyintéző központot alakítanak ki a Kassai úti campuson, szeptemberben új mentálhigiénés központot adnak át, illetve a sportszolgáltatásokat is javítják - közölte Jávor András.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek