Hamis volt a diplomája az egykori vezetőnek - felfüggesztettet kapott
Három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn Szófiában az uniós agrártámogatások elosztását irányító állami alap volt vezetőjét, Kalina Ilievát, miután hamisan azt állította, hogy mesterfokozatú diplomával rendelkezik. Ilievát 2010 októberében bocsátották el, miután kiderült, hogy hamis a diplomája, a nyilvánossággal ugyanakkor azt közölték, hogy szülési szabadságra ment.
Vádalkut kötött június 4-én Kalina Ilieva, miután beismerte bűnösségét. A bíróság így csak három év felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki Ilievára, amiért azt hazudta, hogy mester fokozatú diplomát szerzett a Berlini Műszaki és Üzleti Főiskolán, és végzettségét egy hamisított diplomával igazolta. Az egyetemi nyilvántartásokkor kiderült, hogy Ilieva ugyan beiratkozott az intézménybe, de az órákat nem látogatta, és egyetlen vizsgát sem tett le, így semmiféle diplomát nem szerzett ott. Ilieva 2009 augusztusában, mindössze 28 évesen került az uniós mezőgazdasági támogatások felett közvetlenül rendelkező bolgár állami alap élére, és több mint egy éven át vezette. A kormány Ilievát mint rendkívül hozzáértő tisztségviselőt, aki egyaránt élvezi az Európai Bizottság és Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) bizalmát mutatták be. Ilievát 2010 októberében bocsátották el, miután kiderült, hogy hamis a diplomája, a nyilvánossággal ugyanakkor azt közölték, hogy szülési szabadságra ment. Botrányának kipattanása óta neve a kormányzati hozzá nem értést és nepotizmust jelölő kifejezésként vonult be a köznyelvbe.
Ma.hu/Edupress.hu
Ma.hu/Edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?