Hankó Balázs: a magyar csapat kiválóan teljesített a szakmák világversenyén
A magyar csapat kiválóan teljesített a szakmák világbajnokságán, a WorldSkills versenyen Lyonban - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kedden a verseny magyar záróünnepségén, Budapesten.
A tárcavezető úgy fogalmazott, Magyarország szakképzési nagyhatalom, tavaly a magyar csapat az EB-n ezüstérmet, most pedig a VB-n 10. helyet szerzett. A magyar versenyzők 1+1 aranyérmet, 2 bronzérmet, 12 szakmában kiválósági érmet hoztak el.
A miniszter a szakképzésről kifejtette, a gyakorlati képzés mindennek a középpontja, és emlékeztetett, hogy összekapcsolták az egyetemet a szakképzési centrumokkal.
A magyar versenyzők az aranyérmet webfejlesztésben, a bronzérmeket informatikai rendszer üzemeltetésben, szoftverfejlesztésben szerezték meg, ami azt is mutatja, hogy Magyarország nem összeszerelő üzem - mondta.
"A kiváló tudással rendelkező magyar fiataloknak sikert és jövőt adó büszke ország, büszke nemzet vagyunk" - fogalmazott Hankó Balázs.
Hozzátette, mindemellett őrizik a tradicionális mesterségeket is, hiszen egyszerre vannak jelen a modern, a digitalizálódó világhoz kapcsolódó, valamint az életet szebbé, jobbá tevő tradicionális szakmák.
A "versenyképességi kátyúban lévő" Európai Uniónak stratégia partnerséget, a magyar szakképzési modellt ajánlják, amelyben megújították a szakképzést, a felsőoktatást, ezeket összekapcsolták a gazdaság, az ipar szereplőivel - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az egyetemek és a szakképzőintézmények egymásba kapcsolódnak. Hangsúlyozta, hogy ezzel már lehet versenyképességi fordulatot elérni. A záróünnepségen a versenyzők teljesítményét méltatva a miniszter megköszönte a szakképzési centrumokban oktatók, tanárok munkáját is, valamint a kamara duális képzési rendszerért tett erőfeszítéseit. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt emelte ki, hogy az Európai Unió veszít versenyképességéből, ami a WorldSkills verseny eredményén is látszott, hiszen a távol-keleti országok "szinte mindent vittek", csak a Kínai Népköztársaság az aranyérmek felét szerezte meg, és előkelő helyen végzett Japán, Dél-Korea. Az idei WorldSkills világversenyt szeptember 10-15. között tartották a franciaországi Lyonban. A rendezvényen csaknem 1400 fiatal szakember mérte össze a tudását mintegy 70 országból, 59 hivatalos versenyszámban és 3 bemutató szakmában.
Lyonban 25 magyar fiatal 21 szakmában versenyzett, 1 aranyérmet, 2 bronzérmet nyertek, és 18-an kiválósági érmet szereztek, emellett az egyik bronzérmes egy részverseny leggyorsabbjaként aranyérmet kapott. Magyarország a mintegy 70 országból az összesített eredmény alapján a 10. helyen végzett. A budapesti záróünnepségen a versenyzőknek, szakértőknek, a szakmai támogatóknak elismeréseket adtak át.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 3 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 5 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 5 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 1 hete
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 hete
- Gyakornokból vezető: 14 év a toborzásban, profi tippek álláskeresőknek 4 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?