kapubanner for mobile

Harmadával nőtt a külön adózó jövedelmek összege Zalában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Harmadával, közel 10,9 milliárd forintra emelkedett Zala megyében a külön adózó jövedelmek összege, ezen belül is megkétszereződött a legnagyobb arányt képviselő, osztalékból származó bevétel - közölte keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV).

Szemesné Bognár Ágota, a NAV Zala megyei adóügyi igazgató-helyettese elmondta: a külön adózó jövedelmekből - nagyrészt osztalékból - egy 54 éves férfi érte el a legmagasabb, 271,9 millió forintos jövedelmet tavaly a megyében. Magánszemélyként egyben ő volt a legnagyobb adófizető a megyében, 44,4 millió forint befizetésével.

Az összevont jövedelmek körében egy 62 éves zalai férfi volt a rekorder, 107,5 millió forint tavalyi jövedelemmel, amelyet nagyobb részt bérből szerzett. Kifejtette, hogy kismértékű csökkenéssel, de a múlt évben kevesebb magánszemély, 133 ezer ember nyújtott be adóbevallást Zalában. Összesen 202,3 milliárd forint jövedelemről adtak számot, ami 3,5 százalékos keresetnövekedést mutat, ez az ugrás azonban még így is egy százalékponttal elmarad az országos átlagtól.

A megyében 135 ezer forint volt 2011-ben a havi átlagbér, ezzel Zala a korábbi 13-ról a 11. helyre lépett előre a megyék rangsorában, de jócskán elmarad a 155,8 ezer forintos országos átlagtól. Az igazgató-helyettes beszámolt arról is, hogy a külön adózó jövedelmek terén a harmadával bővült bevallott összeg után a magyarországi átlagnál nagyobb mértékű, 19,1 százalékos adóterhet kellett viselnie a bevallóknak.

Kis mértékben, 13 ezerre bővült az egyéni vállalkozók száma Zala megyében, de még mindig kevesebben vannak, mint a válság előtt, 2008 végén. Közülük 57,2 százalék volt nyereséges, a teljes bevallott bevételük 9,3 százalékkal 74,2 milliárdra nőtt. Az első helyen, 4,3 milliárd forintos bevétellel egy gépjármű kiskereskedő áll, az ő jövedelme az egész nyugat-dunántúli régióban is kiemelkedő, a három megyére vonatkozóan is második helyen áll ezzel az összeggel.

Szemesné Bognár Ágota beszámolt arról, hogy az egyszerűsített adófizetést (eva) választók száma Zalában több mint 10 százalékkal visszaesett. Átlagos, 5,5 millió forintos éves bevételük 2 százalékkal nőtt, és főként gazdasági, mérnöki és jogi tevékenységet folytatók körében volt jellemző ez az adózási forma.

A NAV vezetője végül kitért arra is, hogy a személyi jövedelemadóból származó egy százalékos felajánlásokról mintegy 100 ezren nyilatkozhattak Zalában, de csupán 60 ezren éltek az adományozásnak ezzel a lehetőségével.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek