kapubanner for mobile

Harmadjára is letették a tollat a Le Monde újságírói

Két országos francia napilap sem jelent meg kedden: a szerkesztőség negyedének tervezett elbocsátása elleni tiltakozásul három hét alatt harmadszor hirdettek sztrájkot a Le Monde újságírói, míg a La Tribune munkatársai a szerkesztőség belső átszervezése ellen tiltakoztak.

Az 1944-ben alapított legtekintélyesebb francia újság, a Le Monde történetében az újságírók először hirdettek sztrájksorozatot szerkesztőségen belüli problémák miatt. Április 14-e óta ez a harmadik alkalom, hogy 24 órás munkabeszüntetés miatt nem jelent meg az új lapszám, amelynek kedden délután kellett volna az utcára kerülnie. A Le Monde munkatársai szokatlan módon a május 1-jei szakszervezeti felvonuláson is részt vettek, ahol transzparensekkel tiltakoztak a tervezett elbocsátások ellen. A lapot kiadó és összesen 1600 főt foglalkoztató Le Monde médiacsoport 150 millió eurós (38 milliárd forint) adóssága és tavalyi 20 millió eurós vesztesége miatt ugyanis 129 munkahely, ebből 85 újságírói állás megszüntetését tervezi. Jelenleg 600-an dolgoznak a Le Monde napilap szerkesztőségében.

A vezetőség három veszteséges kiadvány, a fiataloknak szóló Fleurus Presse, a táncművészeti Danser és a neves filmművészeti Cahiers du Cinéma folyóirat beszüntetését tervezi, továbbá fel akarja számolni a vallási kiadványokat árusító Procure könyvesbolt-hálózatot is. A 320 ezres példányszámban megjelenő újság munkatársai a magazinok megtartását és új leépítési tervet követelnek, amelynek alapján kizárólag az önként távozók státusza szűnne meg, erről azonban a vezetőség nem hajlandó tárgyalni. A lap pénzügyi helyzete már 2005-ben válságos volt, akkor több mint 200 személynek kellett távoznia a szerkesztőségből és a kiadóból. Most fordul elő azonban először, hogy nemcsak önként távozók állását szüntetné meg a Le Monde vezetősége.

A La Tribune című pénzügyi lap munkatársai a szerkesztőség tervezett átszervezése ellen hirdettek sztrájkot. A lapot februárban vásárolta meg a New Participations nevű holding az LVMH luxuscsoporttól. Az eladás tavaly novemberi bejelentésekor már több napig sztrájkoltak a La Tribune újságírói. A szakszervezetek szerint az új tulajdonos "brutális és egyoldalú döntés alapján elfogadhatatlan módon akarja az újságírók munkáját tönkretenni az átszervezéssel, amely munkahelyeket és a lap színvonalát is fenyegeti", s ezért döntöttek az újabb munkabeszüntetés mellett.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek