Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Hárman pályáznak a Trafó vezetésére

Három pályázat érkezett be a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére a beadási határidőig - közölte a Fővárosi Önkormányzat.

A Trafó vezetésére eredetileg tavaly írtak ki pályázatot, amelynek nyomán Bozsik Yvette-et nevezték ki januárban az intézmény élére. Miután azonban a táncművész-koreográfus az őt ért támadások miatt mégsem vállalta a Trafó vezetését, május 3-án újra kiírták az ügyvezetői pályázatot.

Mint az MTI szakmai körökből megtudta, a pályázók között van Haraszti Zsolt, a Trafó igazgatóhelyettese, Kardos József, a Sziget fesztivál, valamint a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója és Nagy József nemzetközi hírű táncos-koreográfus-rendező, aki azonban a döntés megszületéséig nem kíván nyilatkozni terveiről.

Haraszti Zsolt az MTI-nek beszámolt arról, hogy a Trafó jelenlegi munkatársaival - köztük Barda Beáta művészeti vezetővel és Molnárné Kuskó Szilvia gazdasági igazgatóval - pályázott az intézmény vezetésére. Elképzeléseikről elmondta: azt az utat folytatnák, amelyet a Trafó megkezdett, ugyanazzal a műsorstruktúrával terveznek.

Hozzátette, hogy a szakmát tulajdonképpen a Trafót jelenleg is vezető Szabó György mellett tanulták, így van hasonlóság elképzeléseik és az igazgató korábbi pályázata között. Terveik között szerepel ugyanakkor egy új terem kialakítása, amely lehetőséget adna arra, hogy több pályakezdő fiatal kerülhessen be a Trafó programjába. Haraszti Zsolt ígérete szerint pályázatukat a közeljövőben nyilvánossá teszik.

Kardos József az MTI-nek hétfőn azt mondta, hogy a bírálás folyamatának lezárultáig nem szeretne nyilatkozni részletes terveiről. Annyit azonban elárult, hogy pályázata a Trafó jelenlegi stábjára épül. Az intézmény profilját is megtartaná, drasztikus változást nem, csupán hangsúlybeli eltolódásokat tervez az eddigi vezetés elképzeléseihez képest. "Az intézmény jól működött, nem tenne jót egy nagy átalakulás" - fogalmazott. Mint kifejtette, pályázata számos új ötletet tartalmaz, ám részleteket egyelőre nem árult el, és pályázata nyilvánosságra hozatalát a szakmai bizottság véleményének megfogalmazásáig nem tervezi. Hozzátette azonban, hogy amennyiben a pályázók közül bárki nyilvánosságra hozza pályázatát, akkor ő is meg fogja tenni ezt.

A ferencvárosi kulturális intézményt 13 éve vezető Szabó György, aki tavaly még pályázott, az MTI-nek elmondta, hogy a jelenlegi pályázaton már nem indult, munkáját más területen folytatja.

Az ügyvezetői munkakört a nyertes pályázó 2012. július 1-től 2017. június 30-ig töltheti be. A vezetői munkakör betöltésének feltétele a társaság alaptevékenységének megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség és legalább ötéves szakmai gyakorlat. Előnyt jelent a szakterületen szerzett vezetői gyakorlat és egy világnyelv tárgyalási szintű ismerete.

Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap. A munkakör betöltéséről az előadóművészeti törvény alapján létrehozott szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a főpolgármester az elbírálást követő 30 napon belül dönt.
  • 2019.11.14recruiTECH BLUE Fizikai munkaerő toborzás – van új a nap alatt? Szerintünk igen! recruiTECH BLUE | 2019. november 14-én a kékgalléros toborzásra koncentrálva, még lazy bird áron Részletek Jegyek
  • 2019.11.15Hogyan változnak a nyugdíjszabályok 2020-ban? Mikor jobb nyugdíjba vonulni a nyugdíj összege szempontjából. Még az idén, vagy inkább jövőre? Ki vonulhat nyugdíjba jövőre, mit jelent a munkáltató számára, ha a munkatárs nyugdíjra jogosulttá válik? Nyugdíj mellett hogyan dolgozhatunk? Mit jelent a munkáltató számára, ha nyugdíjas munkavállalót foglalkoztat? Részletek Jegyek
  • 2019.12.05Adatvédelmi Tisztviselő /DPO Képzés – Dr. Kulcsár Zoltánnal /12. 05-06./ Az adatvédelmi tisztviselő képzés célja, hogy a résztvevők pontosan megismerjék az adatkezelők adatvédelmi kötelezettségeit, kialakuljon bennük az a szintű adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi őket a GDPR szerinti adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátására. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter