kapubanner for mobile

Harminc új boltot nyit jövőre a Coop

Új áruházak nyitásával, a külföldi partnerkapcsolatok bővítésével, a kis települések piaci lehetőségeinek kiaknázásával és a franchise-tagok számának növelésével kívánja megerősíteni pozícióját a Coop Hungary Rt. Bartus Pál elnök-vezérigazgató az áruházlánc tízéves évfordulója alkalmából a kistokaji szupermarket megnyitóján adott interjút az mfor.hu-nak.

- Sokan jósolták néhány évvel ezelőtt, hogy a magyar tulajdonban álló Coop-lánc nem lesz képes felvenni a versenyt az agresszívan terjeszkedő multikkal. Most tízévesek, és szép eredményekről tudnak beszámolni. Minek köszönhető, hogy életben maradtak?

- Mai napig a fiókomban őrzöm azt a cikket, amelyben először van szó a láncunk dinamikus fejlődéséről. Szerepe volt ebben annak is, hogy láncba szerveződtünk, ugyanis Magyarországon a legnehezebb helyzetben a független, kis boltok vannak. Nem zárunk be áruházakat, hanem fejlesztjük a meglévőket, folyamatosan keressük az új lehetőségeket.

- A múlt héten Kistokajban adtak át egy 80 millió forintból épített 600 négyzetméteres új szupermarketet. Hány áruházat nyitnak még idén?

- A Rákóczifalván épülő 800 négyzetméteres egység hamarosan elkészül. Ebben az évben 12 hasonló nagyságú és több kisebb boltot adtunk át eddig. Jövőre összességében mintegy három és fél milliárd forintból 22 ezer négyzetmétert fejlesztünk, ami 25-30 új egységet jelent. Abonyban és Debrencenben például biztosan lesznek új üzleteink. A következő években logisztikai beruházásokat is végrehajtunk. Már folyik az országos informatikai fejlesztés, amely megteremti az összeköttetést a raktárházak és a boltok között.


A társaság árbevétele évről évre nő


- Hogyan kívánják piaci részesedésüket megőrizni a fergeteges akciókat hirdető hipermarketekkel szemben?

- Úgy, hogy mi is versenyképes árakat kínálunk, fokozottan figyelünk boltjaink tisztaságára és a kiszolgálás minőségére. A hipermarketeknek is megvan a létjogosultságuk (főként a nagyvárosokban), de szükség van az emberek lakóhelyéhez közeli, színvonalas boltokra is.

- Mennyiben hátrány, hogy nem rendelkeznek tőkeerős nemzetközi háttérrel? Keresnek-e külföldi partnereket?

- Már évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy nemcsak belföldön, hanem külföldön is erősítjük az integrációt. Ennek első lépcsője volt a szlovák-cseh-magyar együttműködés, főként a sajátmárkák tekintetében. Emellett régi partnerünkkel, az olasz piac meghatározó kereskedelmi forgalmazójával, a Coop Italyval is "elmélyítjük" kapcsolatunkat. Velük arról tárgyalunk, hogy társult tagokká váljunk, ez ugyanis megkönnyítené a közös munkát a beszerzésben.

- Minek tulajdonítható, hogy az ország többi részéhez képest Észak-Kelet-Magyarországon mintegy 5-6 százalékkal nagyobb, vagyis 17 százalék körüli a piaci részesedésük?

- Szabolcsban, Hajdúban és Borsodban már korábban is erős szövetkezeti mozgalom volt, és talán sikerült átmenteni ezt a hagyományt. Ebben a térségben működik legerősebb partnerünk, az Unió Coop is.

- A Coop egy sajátos formáció, sok kis láncba szerveződött tulajdonosra épül. Mennyire stabil ez az üzleti szövetség?

- Erősíti a láncot, hogy a profitcentrum az egyes tulajdonosoknál van. A logisztika, az országos integráció és a marketing is a vevőkkel közvetlen kapcsolatba kerülő Coopok és Áfészek érdekét szolgálja. Az országban öt régióban 230 partnerrel rendelkezünk.

- Keresnek-e új franchise partnereket?


- Igen. A nagyobb láncok már elkeltek, így jelenleg a magánvállalkozásokat hívjuk partnerségbe. A csatlakozás viszonylag jelentéktelen összegbe kerül, hiszen célunk nem az, hogy "megvágjuk" őket, hanem növelni szeretnénk a lánc forgalmát. Társainknak jól működő disztribúciót és versenyképes beszerzési árat tudunk biztosítani.

- A kormány nemrég fogadta el a kereskedelmi törvényt, amely egyesek szerint kedvez a nemzetközi cégeknek, és hátrányba hozza a hazai tulajdonú társaságokat. Mit gondol erről?

- A jogszabály sajnos többszöri tárgyalások, viták és újrafogalmazások után sem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A hazai piacot hozza lehetetlen helyzetbe, hogy nem szabályozza a beszerzési ár alatti értékesítést. A hiányosság pótlása érdekében mindenképpen szükség lenne egy etikai kódexre. Továbbá azt szeretnénk, ha a helyi hatóságok dönthetnék el, milyen területeken lehet új áruházakat építeni. Magyarországon ugyanis az elmúlt években sok hibás fejlesztés történt, a régióban sehol nem engedélyeztek ilyen könnyen beruházásokat.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek