kapubanner for mobile

Háromezer alkalmazottat bocsát el a Ford

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Ford autógyártó 3 ezer, főként irodai alkalmazottjától válik meg a belső égésű hagyományos motorokról az elektromos motorokra való átállás keretében - közölte az amerikai cég.

ford elbocsátás-

Az elbocsátások az Egyesült Államok mellett, Kanadát és Indiát érintik. A bejelentés szerint az érintett munkavállalók már a héten értesítést kapnak arról, hogy megszűnik a munkahelyük. 

Jim Farley vezérigazgató és Bill Ford ügyvezető elnök korábban közös üzenetben fordult a Ford alkalmazottaihoz, amelyben a jövőbeli tervekre hivatkozva a cégnél szükséges gyors változtatásokról írtak. Farley közölte, hogy bizonyos egységeknél túl sokan dolgoznak, és ma már vannak olyan képességek, amelyekre nincs szükség, valamint vannak olyan munkakörök, amelyeknek át kell alakulniuk.   

A vezérigazgató már egy hónappal korábban utalt leépítésekre, és azt is beismerte, hogy a vállalat nem versenyképes más autógyártókkal a költségeket tekintve. 

A Ford célja, hogy 2030-ra globális eladásainak felét a tisztán elektromos autók tegyék ki.

Néhány hete egy önvezető megoldásokat fejlesztő autóipari cég bocsátott el 150 embert.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek