kapubanner for mobile

Háromezer embert épít le egy brit telekomcég

A Cable & Wireless távközlési csoport háromezer alkalmazottját bocsátja el az elkövetkező öt év során. A lépés az újjászervezési terv része, amely szerint a cég a brit piacon ismét a kisebb számú, ám nagyobb forgalmú üzleti ügyfelei felé fordul.

A vállalatnak jelenleg világszerte 30 ezer dolgozója van, ennek 10 százalékát, vagyis 3 ezer főt épít le. A távközlési cég az Egyesült Királyságban 5500 embert foglalkoztat. A társaság elsősorban brit alkalmazottaitól fog megválni, az itteni dolgozók felének intenek búcsút.

A társaság januárban jelentette be, hogy tevékenységét két külön cégekre bontja, egy nemzetközire és egy britre, ez pedig létszámleépítéssel jár, írja a BBC News. A cég a lépést a jobb szolgáltatások, a kisebb működési költség, illetve a költséghatékonysággal magyarázza.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek