Háromlépcsős programmal győznék le az orvoshiányt Szombathelyen
Az háziorvosi életpályamodell bevezetésével próbálják felvenni a harcot az orvoshiány ellen Szombathelyen.
Az országban először Szombathelyen vezetik be a háziorvosi életpályamodellt - írja a nyugat.hu. A portál szerint a programra 74 millió forintot terveznek elkölteni.
A modell három pillérből áll:
1. A háziorvosi praxis megvásárlásának támogatása. Ha egy háziorvos meg akar vásárolni egy olyan praxist, ami legalább hat hónapja betöltetlen, akkor ehhez egyszeri, 10 millió forintot kap az önkormányzattól, de ennek fejében legalább hat évig neki kell működtetnie azt a praxist.
2. A praxis megtartása. Ha a háziorvos már legalább 15 éve működteti a praxist, akkor egyszer egymillió forint támogatást kap. 20 év után kétmilliót, 25 év után hárommiliót, 30 év után négymilliót, és így tovább.
3. A praxis átadása. Ha egy 70-75 éves orvos leadja a praxisát, de előtte segít utóda megtalálásában, akkor egyszeri, négymillió forint támogatást kap.
László Győző, Szombathely alpolgármestere szerint a város a programmal versenyelőnybe kerülhet, ugyanis kevés az orvos, és sok önkormányzat keres háziorvosokat.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, 18 olyan település van az országban, ahol 16 éve nem találnak háziorvost, egy Nógrád megyei településen pedig 21 éve nincs fogorvos. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint 2015 júliusában 231, 2017 augusztusában 317, 2018 júniusában 324, míg tavaly júniusban már 373 olyan háziorvosi állás várta gazdáját, amely tartósan, tehát fél éven túl áll üresen
Nyugat.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon