Háromnaponta éri inzultus az orvosokat és ápolókat
Háromnaponta éri rendőri beavatkozással végződő inzultus munkavégzés közben az orvosokat, nővéreket. Van olyan kórház, ahol a kockázatosabb műszakokra már biztonsági őröket alkalmaznak - írja a Népszabadság.
Az Európai Munkakörülmények Szervezet felmérései szerint az egyes szakmák közül az egészségügy a legveszélyeztetettebb a fizikai, valamint a pszichikai erőszak szempontjából.
Harmat György, a Heim Pál Kórház főigazgatója a Népszabadságnak elmondta: nagyon sok egészségügyi dolgozó szenved az erőszakos cselekmények által okozott poszttraumás stresszben. És hogy mennyire komoly ez a probléma, jelzi az is, hogy a Magyar Kórházszövetség úgy érezte, hogy foglalkozniuk kell vele: Harmat Györgyöt kérte föl a helyzet "menedzselésére".
Szervezete azt szeretné elérni, hogy a közfeladatokat ellátók a jelenleginél jóval nagyobb védelmet kapjanak a társadalomtól, például a kórházi dolgozók bántalmazóinak legalább akkora legyen a büntetési tételük, mint a rendőrverőknek. A kórházszövetség ezen túl tréningekkel, illetve különféle "belsőépítészeti megoldásokkal" próbálja mérsékelni az orvosok és ápolók elleni agresszív viselkedést.
Mint a Népszabadság cikkéből kiderül, a pszichiátriai, a sürgősségi, a geriátriai, a gyermekosztályokon és a szakrendeléseken dolgozókat éri a leggyakrabban inzultus, de nincsenek biztonságban a fehér köpenyesek az orvosi várókban, illetve a folyosókon sem.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?