Háromszázezer dollárral támogatja a tehetségeket a GE
A GE Foundation Nyíló világ középiskolás tehetséggondozó programja keretében az idei 108 új diák közül 72 kisvárdai és hajdúböszörményi tanuló, illetve angol tanár vett részt Budapesten egy angol nyelvű orientációs tréningen a GE Consumer & Industrial budapesti Európa, Közel-Kelet és Afrika (EKKA) üzleti központjában - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A diákok és tanáraik e napon a vezetők segítségével megismerkedhettek a globális GE-vel. Betekinhettek az egyetlen olyan cég kulisszái mögé, amely az 1896-ban megalakult Dow Jones Indexen a kezdetek óta folyamatosan szerepel.
Phill Marshall, a GE Consumer & Industrial üzletágának (EKKA) vezérigazgatója bejelentette, hogy a GE Foundation további 300 ezer dollárral támogatja a tehetséggondozás folytatását Kisvárdán, Hajdúböszörményben és Ózdon, ami lehetővé teszi, hogy a programot immár a középiskolákon kívül a szakképzésre is kiterjesszék. A GE Foundation Nyíló világ program támogatói köre az AIESEC-kel tovább bővül - jelentette be Andó Csenge elnökhelyettes. Az AIESEC olyan tréninget ajánlott fel az iskoláknak, mely segíti a diákokat célkitűzéseik és karrierépítésük megvalósításában. A program keretében 36 ózdi diák vehet részt szeptember 15-én a veresegyházi GE Aviation üzletágban orientációs tréningen.
Az érkező vendégeket Budapesten Gábor Zoltán, a GE Healthcare termelési vezetője és egyben a GE Volunteers önkéntes szervezet magyarországi vezetője köszöntötte. Schmidt Viktória, a GE Consumer & Industrial egyik logisztikai (supply chain) vezetője a globálisan sikeres, felelős cég felépítését, kultúráját és működését ismertette. A karrier- és hálózatépítés rejtelmeibe a Budapest Bank, a GE Money Bank tagjának HR vezetői vezették be tanulókat. A GE Foundation Scholar Leader Programot az Institute of International Education képviseletében Szabó Valéria mutatta be. A rendezvényen ugyancsak előadást tartott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdasági Tanszékéről Pete Péter tanszékvezető egyetemi tanár és Lovics Gábor tanársegéd.
"A közép-európai térség egyik legnagyobb nemzetközi befektetőjeként és munkáltatójaként, valamint felelős vállalati polgárként a GE sajátos eszközeivel hozzájárul annak a régiónak a fejlődéséhez, melyben működik. Röviden: befektetünk a régió jövőjébe. A GE Foundation által finanszírozott, illetve a GE önkéntesei által támogatott innovatív oktatási programjaink segítségével a GE immár hat éve támogatja a közép-európai régió humán erőforrás fejlesztését" - mondta Phil Marshall.
"A térségben három egyedi oktatási programot dolgoztunk ki és működtetünk nagy sikerrel. Az első a GE Foundation Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó program, amely egy hátrányos helyzetű magyarországi régió felzárkózásának gyorsítását segíti elő három olyan városban, ahol az általam vezetett üzletág gyárai működnek. A második a GE Foundation Scholar Leader program, ami 2002-től teszi lehetővé egy a környezetéért felelős, új értelmiségi hálózat kialakulását és évente egyszer, szemináriumi keretek között együtt képzi a tehetséges lengyel cseh, magyar és román diákokat. Harmadik pillérként 2005-ben indítottuk útjára a GE Foundation "Az élet iskolája" kísérleti programját, amely Nagykanizsán és Zalaegerszegen, a középiskolai oktatást kiegészítve fejleszti a diákok munkaerő-piaci készségeit" - tette hozzá Phil Marshall.
A hazánkban egyedülálló GE Foundation Nyíló világ program elősegíti a nemzetközileg versenyképes új értelmiségi generáció kialakulását a kevésbé fejlett észak-kelet magyarországi régió három városában (Ózd, Kisvárda, Hajdúböszörmény), ahol a GE Consumer & Industrial gyárai működnek. "A program keretében, a résztvevő középiskolák legtehetségesebb diákjai gyakorlati üzleti tudás szerezhetnek és jártasságra tesznek szert az üzleti angol nyelvben, saját kapcsolati tőkét építhetnek ki., illetve fejleszthetik üzleti készségeiket, hogy a diploma megszerzése után mindezzel bekapcsolhassák a térséget a magyar és a világgazdaságba." - mondta Tuza Ottó, az ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.
A több partner együttműködése nyomán létrejött kezdeményezés mintaként szolgálhat az üzleti, a kormányzati és a társadalmi szféra partneri összefogására (PPP), amelynek eredményeként fejlődik, és versenyképesebbé válik a régió humán erőforrása, így a program a helyi közösségek jövőjét szolgálja.
Egyedülálló, innovatív elemeinek köszönhetően a GE Foundation által támogatott program számos fórumon kapott már elismerést, hiszen egyszerre karol fel egy régiót és annak új generációját. A program szerepel a GE által évente globálisan kiadott Citizenship Reportban, amely a céget mint vállalati polgárt mutatja be, illetve nyertes pályaműként bekerült a Magyar Public Relations Szövetség CSR Best Practice 2007 c. kiadványába.
HR vezetők segítették az ifjú reménységeket

Kinevelik az új értelmiségi generációt

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?