kapubanner for mobile

Hatalmas elbocsátási hullám jön Németországban

Ágazati becslések szerint mintegy 900 német szállítócég szűnhet meg az év végéig, és ezzel közel 80 ezer munkahely kerülhet veszélybe Németországban.

A BSL ágazati szövetség ügyvezetője, Karlheinz Schmidt szerint mindenekelőtt azok a kisvállalkozók veszélyeztetettek, akik alvállalkozóként nagy szállítócégeknek dolgoznak, mert a szállításban egyelőre nem látni a keresleti hullámvölgy végét. A megcsappant kereslet hatásait súlyosbította, hogy az év elején emelkedtek a teherszállítás autópályadíjai.

A WirtschaftsWoche értesülése szerint a német szállítási ágazatban az első félévben a csődkérelmek száma több mint 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idei első félévben 445 cég tűnt el, tavaly egész évben 531 a mintegy 55 ezer speditőrcég közül. Karlheinz Schmidt szerint az ágazat a második világháború óta legmélyebb válságát éli, a csőd következében eltűnő cégek számát többszörösen meghaladja azon vállalkozásoké, amelyek "csendben" távoznak a piacról, vagyis önként szüntetik meg tevékenységüket.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek